Női kosár Euroliga: Hortiék és Krivacsevicsék győztek

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 23:00
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének hetedik fordulójában a spanyol Rivas Ecópolis Honti Katával a soraiban közel volt a papírforma borításához, de végül két ponttal kikapott Moszkvában az orosz Szpartak vendégeként. A magyar légiós 25 perc alatt tíz pontot szerzett, amivel holtversenyben csapata harmadik legeredményesebb játékosa lett.

A Horti Dórát foglalkoztató lengyel Wisla Can-Pack hazai környezetben egy ponttal bizonyult jobbnak a török Tarsusnál, a magyar légiós a rendelkezésére álló 23 perc alatt 9 pontot és 7 lepattanót könyvelhetett el.

A Krivacsevics Tijanát és Quigley Alexandriát is soraiban tudó szlovák Kosice 15 ponttal nyert a román Targoviste ellen: előbbi 22 perc alatt 16, utóbbi 23 perc során 14 pontig jutott.

A C-csoport két meghatározó együttese egymás ellen játszott, a török Galatasaray otthon kapott ki egy ponttal az így továbbra is hibátlan orosz Jekatyerinburgtól.

A sorozatban érintett két magyar együttes, az Uniqa-Euroleasing Sopron és a Hat-Agro-Uni Győr a fordulóban szabadnapos volt.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, CSOPORTKÖR, 7. FORDULÓ
A-CSOPORT
Szpartak Moszkva (orosz)–Rivas Ecópolis (spanyol) 70–68
Brno (cseh)–Bourges (francia) 60–63
Wisla Can-Pack (lengyel)–Tarsus (török) 74–73
B-CSOPORT
Kosice (szlovák)–Targoviste (román) 93–78
Arras (francia)–Nagyezsda (orosz) 70–80
Famila Schio (olasz)–Fenerbahce (török) csütörtökön játsszák
C-CSOPORT
Galatasaray (török)–UMMC Jekatyerinburg (orosz) 70–71
USO Mondeville (francia)–USk Praha (cseh) 70–61
Perfumerias Avenida (spanyol)–Novi Zagreb (horvát) 87–77
A CSOPORTÁLLÁSOK
A–CSOPORT
1. Szpartak Moszkva (orosz) 6 5 1 475–406 11
2. Bourges (francia) 6 5 1 368–356 11
3. Rivas Ecópolis (spanyol) 6 3 3 408–368 9
4. Kraków (lengyel) 6 3 3 407–404 9
5. UNI GYŐR 6 3 3 388–419 9
6. Tarsus (török) 6 1 5 425–457 7
7. Brno (cseh) 6 1 5 399–460 7
B–CSOPORT
1. Kosice (szlovák) 6 4 2 487–455 10
2. Nagyezsda (orosz) 6 4 2 428–419 10
3. Fenerbahce (török) 5 4 1 395–334 9
4. Famila Schio (olasz) 5 4 1 357–327 9
5. Targoviste (román) 6 3 3 439–464 9
6. UNIQA Euroleasing Sopron 6 1 5 416–444 7
7. Arras (francia) 6 6 361–440 6
C–CSOPORT
1. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 6 6 474–392 12
2. Galatasaray (török) 6 5 1 394–339 11
3. USO Mondeville (francia) 6 3 3 391–429 9
4. CCC Polkowice (lengyel) 6 2 4 397–394 8
5. USK Praha (cseh) 6 2 4 390–404 8
6. Perfumerias Avenida (spanyol) 6 2 4 403–447 8
7. Novi Zagreb (horvát) 6 1 5 421–465 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik