Honti Kata és Hanga Ádám az év legjobbja

Vágólapra másolva!
2012.11.30. 14:26
null
Honti Katát választották a legjobbnak (Fotó: Korponai Tamás)
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége megválasztotta a 2012-es naptári év legjobb magyar játékosait. A nőknél Honti Kata, a férfiaknál Hanga Ádám diadalmaskodott.

Az év vége közeledtével megszokhattuk, hogy sorozatban választják meg az év legjobb sportolóit. Ezúttal az MKOSZ nevezte meg, hogy kik nyújtották 2012-ben a legjobb teljesítményt.

A nők között Honti Katát nevezte meg a szövetség a legjobbnak. A játékos a nyáron igazolt a Valenciától a Rivas Ecopolishoz, emellett pedig természetesen a magyar válogatott erőssége is.

A férfiaknál a korábban a San Antonio Spurs által draftolt, jelenleg a spanyol Assignia Manresában légióskodó Hanga Ádám lett a legjobb, aki természetesen szintén alapembere a magyar válogatottnak.

A szövetség határozott arról is, hogy a jövőben az U23-as bajnokságot a nemrég elhunyt Morgen Ferdinándról nevezik el.

Döntött az elnökség arról is, hogy Székely Norbertet szeretné bevonni az utánpótlás programba.

A salgótarjáni Juhász Béla részére posztumusz MKOSZ emlékérmet adományozott az elnökség.

AZ ÉV JÁTÉKOSA
NŐI JÁTÉKOS: Honti Kata
FÉRFI JÁTÉKOS: Hanga Ádám
VÉGELEGESÍTETT UTÁNPÓTLÁSEDZŐK
NŐK
U20: Djokics Zseljko
U18: Peresztegi Nagy Ákos
U16: Mészárosné Kovács Andrea
FÉRFIAK
U20: Váradi Attila
U18: Zsoldos András
U16: Horváth Imre

 

Legfrissebb hírek

Hanga Ádám néha két órával a feldobás előtt tudta meg, irányító lesz vagy bedobó

Kosárlabda
2025.06.10. 08:56

Tóth Balázs és Varga Barnabás a kezdőben; Hanga Ádám: Félig tele a pohár

E-újság
2025.06.09. 22:59

Kosár: Rátkai és Drahos voltak a női NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2025.05.17. 18:35

Kosárlabda: Hanga Ádám és Juhász Dorka is dupla duplát ért el

Kosárlabda
2025.03.31. 01:20

Hanga Ádám a következő idényre is marad a Badalonánál

Kosárlabda
2025.03.24. 17:12

Hanga Ádám 19 pontot dobott a spanyol bajnokságban

Kosárlabda
2025.03.23. 14:56

Hanga Ádám: Már nem tudok eleget adni a válogatottnak

Kosárlabda
2025.01.22. 17:10

Kosárlabda: Hanga Ádám visszavonul a magyar válogatottól

Kosárlabda
2025.01.22. 11:50
Ezek is érdekelhetik