Férfi kosárlabda: 21 évesen elhunyt az ASE tehetsége

Vágólapra másolva!
2012.10.11. 08:51
null
Morgen Ferdinánd (1990–2012)
Mindössze 21 éves korában elhunyt Morgen Ferdinánd, az Atomerőmű SE ifjú kosárlabdázója – adta hírül a kezdo5.hu. A fiatal játékos nemrég szívműtéten esett át, szanatóriumban lábadozott.

 

A nagy tehetségnek tartott, a válogatott keretbe is meghívott centernek főartéria-elégtelensége volt, a nyáron kiderült: szívműtétet kell rajta végrehajtani az ősszel, mivel egy kontroll kimutatta, a beavatkozás nem halogatható tovább.

Az Atomerőművel magyar bajnoki címet szerző Morgen maga úgy jellemezte állapotát a Nemzeti Sportnak, hogy a „fő aortája túl tág, és gyakorlatilag bármelyik pillanatban megrepedhet”.

A beavatkozásra szeptemberben került sor, ennek során kicserélték a beteg főaortát, majd Balatonfüredre szállították a kosárlabdázót.

Bővebb információkat egyelőre nem tudni arról, hogy mi okozta a krízist, melynek következtében Morgen Ferdinánd az éjjel életét vesztette.

Plézer Gábor, a paksi klub technikai vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a center szerda este lett rosszul.

„Múlt csütörtökön került be ismét a szívkórházba, aztán az este összeesett, megállt a szíve, és már nem tudták újraéleszteni" – mondta Plézer Gábor.

Rátgéber László csütörtökön megrendülten nyilatkozott az MTI-nek:

„Ő volt a jövő embere, az adottságai és képességei alapján pár éven belül Magyarország legjobb kosarasa lehetett volna – mondta a szakvezető. – A nyáron jelezte nekem, hogy a szívproblémái miatt nem tud sportolni, de én azóta is bizakodtam, hogy egy napon visszajön. Nagy szüksége lett volna a válogatottnak az Eb-selejtezőkön egy ügyes játékosra, aki a 210 centije ellenére a külső posztokon is bevethető, biztosan szerepelt volna a meccseinken. Borzasztóan le vagyok sújtva.”

GYERTYAGYÚJTÁS
Morgen Ferdinánd emlékére az Atomerőmű SE gyertyagyújtást szervez, amelyre várja a klub szurkolóit és szimpatizánsait. A ma este 18 órára tervezet esemény a paksi Gesztenyés úti Sportcsarnok előtt lesz.

 

Legfrissebb hírek

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24

Elhunyt Fésüs Irén korábbi válogatott röplabdázó, szakedző

Röplabda
2025.06.08. 11:13

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01
Ezek is érdekelhetik