Női kosár Eb-selejtező: ma a hibátlan csoportelső az ellenfél

Vágólapra másolva!
2012.06.30. 14:02
A magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezők feléhez érve két győzelemmel (Izrael, Portugália) és két vereséggel (Fehéroroszország, Ukrajna) áll az A-csoport második helyén. Stefan Svitek együttese szombaton Sopronban a fehérorosz csapat ellen kezdi meg a második kört, amely ugyan veretlenül csoportelső, de csak négy ponttal tudta legyűrni a mieinket Minszkben.

A szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzés előtt nemcsak a négy győzelmet jegyző fehéroroszok elleni taktikát kellett sulykolnia a Stefan Svitek szövetségi kapitány vezette szakmai stábnak, hanem a lányok lelke, önbizalma is ápolásra szorult az ukránok elleni szerdai hazai vereség után.

„Elkeseredtünk az ukránok elleni vereség után, de másnapra megváltozott a hangulatunk – mondta Raksányi Krisztina, a Pécs 2010-től a bajnok Uni Seat Győr együtteséhez igazoló válogatott hátvéd. – Elsősorban arra kerestünk választ a videofelvétel elemzése során, hogy miként mehetett el a tizenhárom pontos előnyünk a második negyedben, miért omlott össze az addig jól működő védekezésünk, s miért nem találtuk az ellenszert a jó napot kifogó két ukrán, Ljubov Aljoskina és Alina Jagupova ponterős játékára.″

Ahogy az ukránok, úgy a fehéroroszok elleni minszki találkozón is tíz pontot szerző Raksányi Krisztina megnyugtatásul hozzátette: a társaság hangulata pozitív, teljességgel eltökélt.

„A minszki mérkőzésen meglehetősen jól játszottunk, összeállt a védekezésünk, s kis szerencsével nyerhettünk volna. Ha ugyanolyan kemény védekezéssel tudnánk most is kirukkolni, akkor biztos, hogy győzünk Sopronban – állította Raksányi. – Bár nem dobtunk túl jól mezőnyből, a fehéroroszok sem céloztak pontosabban nálunk. Agresszív védekezésből indulva a támadásaink is gördülékenyebbek lesznek.″

Minszkben is két játékos emelkedett ki a rivális együttesből, a ponterős, tapasztalt center, Anasztaszija Veramejenka és az energikus, erőteljes, sokat mozgó és vállaló bedobó, Jekatyerina Sznityina, akit éppen Raksányi fogott a meccsen.

„Nyilván ezúttal is kettejük semlegesítése lesz a kulcs. Természetesen a négy győzelem óriási önbizalmat adhat a fehéroroszoknak, de szerintem azt is tudják, hogy ellenünk nem mehetnek biztosra. Minszkben megmutattuk, hogy nem lehet minket könnyen legyűrni. Talán érzik, hogy az első vereségüket itt fogják elszenvedni Sopronban″ – jövendölte Raksányi.

A csoportból az első két helyezett jut ki a jövő nyári franciaországi Európa-bajnokságra.

NŐI KOSÁRLABDA EB-SELEJTEZŐ – A-CSOPORT
6. FORDULÓ
A SZOMBATI PROGRAM
Magyarország–Fehéroroszország, Sopron, 17 (tv: Digi Sport)

Portugália–Ukrajna, Casal de Cambra, 18.00

A MAGYAR CSAPAT EDDIGI MÉRKŐZÉSEI
Fehéroroszország–Magyarország 51–47
Magyarország–Portugália 80–45
Izrael–Magyarország 46–64
Magyarország–Ukrajna 73–78
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fehéroroszország 4 4 257–211 8
2. MAGYARORSZÁG 4 2 2 264–220 6
3. Ukrajna 4 2 2 279–239 6
4. Izrael 4 2 2 242–151 6
5. Portugália 4
4
196–316 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik