Hazai győzelemmel zárt a férfiválogatott

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2010.08.26. 21:25
null
Nagyot küzdöttek a mieink, meg is lett az eredménye (Fotó: Fuszek Gábor)
Hazai győzelemmel zárta szereplését az Európa-bajnoki selejtezőben csütörtökön a férfi kosárlabda-válogatott, amely utolsó mérkőzésén 83–75-re megverte Ukrajnát Szombathelyen.

Mészáros Lajos alaposan megfiatalított-átalakított együttese – amely hét forduló után 2/5-ös mérlegnél tartott – utolsó mérkőzésén a 2/4-gyel sereghajtó ukránokat fogadta. Az első negyedből a centereikre építő vendégek jöttek ki jobban, ám a folytatásban a házigazdák Lóránt és Keller révén, időnként látványos megoldásokkal fordítottak. Félidőben 41–34 volt az állás.

OTTHON TÚLÓRÁZTAK A BRITEK

A listavezető brit együttes hazai pályán csak a hosszabbításban tudott győzni (94–85) Bosznia és Hercegovina ellen.

A 9. forduló eredményeit és a csoportállásokat itt találja meg!

A nagyszünet után Hanga is elkapta a fonalat, már 62-45-re is vezettek a hazaiak, ám az ukrán alakulat magára talált, így az utolsó negyed 62–53-as magyar fórról indult. A 17 pontos előny hamarosan 2-re olvadt, ráadásul a 11 pontos Lóránt öt személyi hibával kiállni kényszerült. Fodor triplái, valamint Keller fantasztikus palánk alatti megoldásai azonban kimozdították a kátyúból a szekeret, és onnan már nem fenyegette veszély a hazai diadalt.

A Mészáros-gárda 3/5-ös mérleggel zárta a kvalifikációt, a csoport végső sorrendje a másik csütörtöki mérkőzés, illetve a vasárnapi – immár magyarok nélküli – két találkozó alapján dől el.

A kvalifikációban részt vevő 15 csapatból a három csoport győztese és a két legjobb második automatikusan kijut a 2011-es litvániai Eb-re. A fennmaradó tíz együttes pótselejtezőt játszik az Eb-kvótáért.

„Köszönöm mindenkinek, aki végigcsinálta velünk ezt a sorozatot, megtettük az első lépést afelé, hogy igazán jó csapattá váljunk. További türelmet és bizalmat kérünk, amelyet meg fogunk hálálni. Ma a harmadik negyedben kicsit meginogtunk, de visszajöttünk a meccsbe, mert a helyén volt a szívünk" – értékelt Mészáros Lajos szakmai igazgató.

FÉRFI KOSÁRLABDA, EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 
B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 83–75 (13–14, 28–20, 21–19, 21–22)
Szombathely, 2000 néző. V: Schmidt (német), Muhvic (horvát), Bille (dán)
Az eredmény alakulása. 2. p.:  5–0. 5. p.: 5–6. 7. p.: 10–10. 10. p.: 13–14. 11. p.: 18–14. 13. p.: 18–19. 14. p.: 21–24. 17. p.: 35–26. 19. p.: 39–31. 22. p.: 46–36. 28. p.: 62–45. 34. p.: 64–62. 36. p.: 72–64. 39. p.: 74–68
Kipontozódott: Lóránt (34. p.)
MAGYARORSZÁG: HANGA 15/9, Horváth Á. 7/3, Vojvoda 9/3, Tóth G. 5/3, LÓRÁNT 11. Csere: KELLER 17, Molnár A. 2, Soós 3/3, Szabó Zs. 2, FODOR M. 12/12, Tóth Á., Wittmann
UKRAJNA: Lukasov 5/3, Zabircsenko 3/3, Pusztuzvonov 3, LISCSUK 16/3, Feszenko 12. Csere: Gliebov 7, KRAVCOV 12, Agafonov 8, Krivics 9/9, Onufrijev
MESTERMÉRLEG
Mészáros Lajos, a magyarok szakmai igazgatója: – Az egész csapat dicséretet érdemel a sorozatban nyújtott teljesítményéért. Azt hiszem, várakozáson felüli produkcióval rukkoltunk elő, minden elismerésem a stábé, a játékosoké, és azoké, akik hozzásegítettek minket a három győzelemhez a nyolc meccsen.
Vitalij Csernij, az ukránok szövetségi kapitánya: – Sajnos egyáltalán nem a saját játékunkat játszottuk, védekezésben alaphibákat követtünk el, támadásban pedig nem használtuk ki az erősségeinket. Megérdemelt a magyar győzelem.
Legfrissebb hírek

Kikapott a finnektől, de továbbjutott a magyar válogatott a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
21 órája

Reuvers nem lép pályára a magyar válogatottban a vb-selejtező júliusi meccsein

Kosárlabda
2026.07.01. 16:58

Sikeres magyar főpróba az oroszok ellen

Kosárlabda
2026.06.28. 21:30

Pongó Marcell: A finnek vissza akarnak vágni, a belgák az életükért küzdhetnek majd

Kosárlabda
2026.06.26. 09:09

Maronka Zsombor: Mindenki a legjobb formájában érkezett

Kosárlabda
2026.06.25. 07:59

Somogyi Ádám: Nagyon éhes, tehetséges társaság van itt

Kosárlabda
2026.06.24. 09:19

Gasper Okorn: Úgy látom, jó úton járunk

Kosárlabda
2026.06.23. 19:12

Perl Zoltán: Vojvoda Dávid hiányozni fog a válogatottból

Kosárlabda
2026.06.23. 14:09
Ezek is érdekelhetik