Nem megy a Heatnek az előszezonban: Londonban is kikaptak a Netstől

Vágólapra másolva!
2008.10.12. 22:58
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) európai turnéja csütörtökön indult Párizsban, vasárnap este pedig már London volt a helyszín, ahol a New Jesrey Nets és a Miami Heat csapata mérkőzött egymással előszezonbeli mérkőzésen. Az előszezonban 2006 óta nyeretlen Miami tizenöt pontos hátrányból jött vissza az első negyedet követően, a végjáték azonban ezúttal sem sikerült.
Michael Beasley újonchoz képest jól teljesít, nyernie eddig mégsem sikerült
Fotó: Reuters
Michael Beasley újonchoz képest jól teljesít, nyernie eddig mégsem sikerült
Michael Beasley újonchoz képest jól teljesít, nyernie eddig mégsem sikerült
Fotó: Reuters
Michael Beasley újonchoz képest jól teljesít, nyernie eddig mégsem sikerült

A Nets a két csapat párizsi mérkőzését szoros végjáték, hosszabbítás után nyerte meg, a „visszavágón” pedig hamar komoly előnyhöz jutott. Néhány perc után már bőven vezettek Lawrence Frank fiai, méghozzá tíz pont felett.

Vince Carterék azonban kiengedtek a negyed végére, így 30–16 volt az első dudaszó után a Netsnek – és az eredmény a Heat számára volt hízelgő…

A második negyedben azonban Dwyane Wade egyre inkább bemelegedett, a miamiak jöttek is fel, mint a talajvíz... Marcus Banks a félpályánál is labdát tudott szerzni, így persze a Heat hamar „lőtávolon belülre” került. A túloldalról Maurice Ager ragadta magához a kezdeményezést, próbálkozásai be is jöttek, ezzel vezetett öt ponttal a New Jersey a nagyszünetben (50–45).

A szünetben kerekes székes kosarasok bemutatója nyűgözte le a londoni O2 Arena közönségét, amely a folytatásban azt láthatta, hogy a Miami átveszi a vezetést a New Jerseytől. Ha nem is a legszínvonalasabb, de látványos mérkőzés zajlott a parketten – mindenesetre ezt jutalmazandó – vagy önmagát szórakoztatandó – a negyed végén hullámozni kezdett az angol közönség…

65–62-es Miami vezetéssel fordultak az utolsó negyedre a csapatok, és a déliek folyamatosan vezettek is néhány ponttal. Wade és Michael Beasley egy remek zsákolást követően feltették a koronát vasárnap esti teljesítményükre (Wade-del gyakran saját csapattársai sem tudták tartani a tempót, legalábbis néhány passzról csúnyán lemaradva ezt bizonyították, míg az újonc Beasley harmadik miamis meccsén is kiválóan mozgott), ám Ji Csian Lian az utolsó percekben remekül rázta magát, és Nets javára fordította a mérkőzést.

A Miami – hiába minden erőfeszítés – harmadik előszezonbeli meccsét is elveszítette, és tovább tart 2006 óta tartó vesszőfutása az előidényben.

Az NBA Europe október 14-én és 17-én a New Orleans és a Washington berlini, illetve barcelonai összecsapásával folytatódik.

NBA ELŐSZEZON

NBA EUROPE, LONDON
New Jersey Nets–Miami Heat 94–92 (30–16, 20–29, 12–20, 32–27)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik