Kiszenvedte a Lakers, Bostonban dől el az aranygyűrűk sorsa

Vágólapra másolva!
2008.06.16. 07:25
Ha kínkeservesen és nem a legmeggyőzőbb játékkal is, de 103–98-ra győzött a Los Angeles Lakers a Boston Celtics ellen az NBA nagydöntőjének 5. mérkőzésén, így 3–2-re szépített. A fantasztikusan kezdő kaliforniaiak a negyedik meccshez hasonlóan most is elszórakozták tetemes (19 pontos) előnyüket, de ezúttal jobban bírták a végjátékot, így kiharcolták a bostoni utat.
A döntő pillanat: Kobe Bryant bezsákol egy indítást, és innen már nem volt visszaút a Celticsnek
Fotó: Reuters
A döntő pillanat: Kobe Bryant bezsákol egy indítást, és innen már nem volt visszaút a Celticsnek
A döntő pillanat: Kobe Bryant bezsákol egy indítást, és innen már nem volt visszaút a Celticsnek
Fotó: Reuters
A döntő pillanat: Kobe Bryant bezsákol egy indítást, és innen már nem volt visszaút a Celticsnek

„Ennek még közel sincs vége!” – dörögte a kameráknak Kobe Bryant a mérkőzés után, azt pedig majd a pályán bizonyíthatja be, hogy tényleg így van-e. A Boston Celtics ugyanis kihagyta az első „meccslabdát” Los Angelesben, miután egy kiélezett, szoros mérkőzésen alulmaradt a Lakersszel szemben 103–98 arányban.

Bajnokavatás helyett így a két gárda visszaköltözik Bostonba, ahol Phil Jackson csapata előtt ott áll a „mission impossible”: 1–3-ról végrehajtani a fordítást, ami még egy csapatnak sem sikerült az NBA-döntők történetében. Ráadásul amióta 2-3-2-es formátumban rendezik a nagydöntőt, az utolsó két meccset még egy gárda sem volt képes idegenben behúzni.

A Lakers a negyedik mérkőzéshez hasonlóan ismét teljes gázzal kezdett (19 pontos előnyt szerzett már az elején), de ez persze nem jelentett semmit, hisz az előző találkozót nagyobb előnyről sikerült elszórakozniuk…

Most is kis híján sikerült: Kobe Bryant zseniális volt az első negyedben, majd a meccs további részében inkább csak tüzelt, de nem talált; a fantasztikusat nyújtó Paul Pierce (38 pont) vezetésével magára találó Boston meg végletekig kiélezett végjátékot kényszerített ki.

Itt azonban elfogyott a Celtics szerencséje: Lamar Odom létfontosságú pattanói, majd egy labdaszerzés utáni gyors indítás (melyet Bryant bezsákolt) eldöntötték a meccset, bár Eddie House egy lehetetlen pozícióból hozott triplával kis híján visszahozta a találkozót.

A Lakers végül öt ponttal győzött, és mehet vissza Bostonba, hogy első lépésként kierőszakolja a döntő találkozót.

„Nem a mi otthonunkban!” – villogott az eredményjelzőn a mérkőzés után a dacos felirat.

Ez a lépés megtörtént, de sikerülhet-e a csodaszámba menő fordítás Bostonban?

„Nyertünk már meccseket idegenben. Nyertünk már nagyon nehéz körülmények között is” – mondta Bryant.

Alighanem ő is tudja: ehhez az 5. meccsen mutatottnál azért jobb teljesítményt kell nyújtani.

NBA, NAGYDÖNTŐ

Los Angeles Lakers–Boston Celtics 103–98
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–2 a Celticsnek

Nincs új tagja a Lakers edzői stábjának, csak Jack Nicholson (jobbra) elengedhetetlennek érezte, hogy váltson néhány szót a sporival...
Fotó: Reuters
Nincs új tagja a Lakers edzői stábjának, csak Jack Nicholson (jobbra) elengedhetetlennek érezte, hogy váltson néhány szót a sporival...

STATISZTIKÁK

Lakers Celtics
Pontok 103 98
Dobószázalék mezőnyből 36-79 (.456) 33-77 (.429)
Tripladobó-százalék 8-27 (.296) 8-22 (.364)
Büntetők 23-31 (.742) 24-31 (.774)
Lepattanók (támadó-összes) 10-40 11-37
Gólpasszok 19 20
Labdalopások 17 18
Labdaeladások 11 6
Blokkok 7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik