Oroszország és Spanyolország legjobbjai jutottak a négy közé

2007.10.05. 20:26
Oroszország jutott harmadikként az elődöntőbe az Olaszországban zajló női kosárlabda Európa-bajnokságon. Az oroszok az első két negyeden keresztül vesztésre álltak a litvánok ellen, azonban a végére ellenfelük elfáradt, így simán nyerték a találkozót.
Oszipova (jobbra) tíz pontja mellé tíz lepattanót is összeszedett
www.fibaeurope.org
Oszipova (jobbra) tíz pontja mellé tíz lepattanót is összeszedett
Oszipova (jobbra) tíz pontja mellé tíz lepattanót is összeszedett
www.fibaeurope.org
Oszipova (jobbra) tíz pontja mellé tíz lepattanót is összeszedett

A mérkőzés első kosarát Brazdeikyte szerezte, ráadásul a hárompontos vonalon kívülről, és ez lendületet adott a litván csapatnak, így az első percekben az oroszok csak futottak az eredmény után, de egyre jobban maradtak le ellenfelüktől, amely a hetedik percben már kilenc ponttal is vezetett.

Litvánia ezt az különbséget percekig tartani is tudta, de az első negyed hajrájában Arteszina és Rakmatyulina kosarainak köszönhetően az oroszok négy pontra felzárkóztak.

A litvánok a második felvonásban is irányították a játékot, és vezettek is szinte végig, de a huszadik percben Shchegolev triplájának köszönhetően először egyenlítettek az oroszok.

A harmadik negyed elején ezt Korsztinova duplájának köszönhetően újra megtették, majd Oszipova kosara után először vezetett Oroszország együttese, és a továbbiakban csupán egyszer engedte ki a vezetést a kezéből, mégpedig a harmadik játékrész hatodik percében, de ekkor is csupán fél percig álltak vesztésre.

A folytatásban a litvánok elfáradtak, az oroszok pedig egyre jobban húztak el ellenfelüktől, és végül tizenhét ponttal nyerték meg a mérkőzést, ami azt jelenti, hogy ők kerültek harmadikként az elődöntőbe, ahol a Belgium–Spanyolország összecsapás győztesével játszanak a fináléba jutásért.

A negyedik, azaz utolsó negyeddöntőben a spanyolok egymás között döntötték el, hogy melyik válogatott jusson utolsóként az elődöntőkbe.

A félidőben mégy csak egy ponttal vezető hispán válogatott a mérkőzés második felében aztán maximálisan felőrölte ellenfele erejét, és magybiztos, 19 pontos(72-53) győzelmet aratott.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG

NEGYEDDÖNTŐ
OROSZORSZÁG - LITVÁNIA 75-58
SPANYOLORSZÁG-BELGIUM 72-53
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Férfi torna Eb: Mészáros Krisztofer és a magyar csapat is döntős Zágrábban

Torna
2026.08.19. 22:53

Hét magyarnak szurkolhatunk csütörtökön a fallabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.08.19. 22:11

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
2026.08.16. 08:49

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40