Fantasztikus bravúrhajrával jutottak négy közé Diamantidiszék

2007.09.14. 23:23
A férfi kosárlabdázók Spanyolországban zajló Európa-bajnokságán utolsóként a címvédő görög együttes jutott be az elődöntőbe, miután fantasztikus hajrában, vesztett állásból fordították meg a mérkőzést a magukat már a négy között érző szlovének ellen. Az elődöntőben a házigazda spanyolok a címvédő görögökkel találkoznak, a második ágon orosz-litván összecsapást rendeznek.
Bár nem játszott jól, végig bízott magában a görög csapat, az utolsó percekig küzdött és ez meghozta a továbbjutást
Reuters
Bár nem játszott jól, végig bízott magában a görög csapat, az utolsó percekig küzdött és ez meghozta a továbbjutást
Bár nem játszott jól, végig bízott magában a görög csapat, az utolsó percekig küzdött és ez meghozta a továbbjutást
Reuters
Bár nem játszott jól, végig bízott magában a görög csapat, az utolsó percekig küzdött és ez meghozta a továbbjutást

Szlovén pontokkal indult a találkozó, de a csapatok végig fej-fej mellett haladtak az első negyedben, egyiküknek sem sikerült leszakítani magától a másikat.

A második felvonás ugyancsak kiegyenlített küzdelmet hozott, továbbra sem sikerült jelentősebb előnyre szert tennie egyik gárdának, mígnem a nagyszünethez közeledve a mezőnyből és büntetőből is ellenfelüknél jobban célzó szlovének csak el tudtak húzni hat ponttal.

A harmadik negyedben további öt ponttal nőtt a különbség a két együttes között, nagyon érett az egyre indiszponáltabb címvédő búcsúja.


A zárórész elején már volt 16 pont is a különbség a szlovének javára - 58-42 -, de akkor egy kicsit megragadtak. A görögök 7-0-s részeredményt produkáltak és ettől vérszemet kaptak. Miközben a végig magabiztos szlovének elbizonytalanodtak.

A holtpontjukról elmozdultak még - 61-49 -, de aztán végképp leblokkoltak. A görögök bezzeg fanatikus közönségük buzdítását bírva egyre jobban megközelítette őket.

A vége előtt 47 másodperccel már csak négy, 28 mp-vel a vége előtt egy pont volt a hátrányuk. Már csak hét perc volt hátra a találkozóból, amikor egy kétpontos kosárral fordítani tudtak. Az utolsó dobás lehetősége a szlovéneké volt, de érthetetlenül távolról kísérleteztek, nem kétpontossal vagy egy betöréssel, így egy már megnyert meccset veszítettek el.

SPANYOLORSZÁG, FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG:

NEGYEDDÖNTŐ:
Görögország – Szlovénia 63-62 (14-17, 14-17, 12-17, 23-11)
Legjobb dobók: Papalukasz 17, Papadopulosz 10, ill. Nesterovic 16, Lakovic 14, Smodis 10

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Spanyolország Görögország szeptember 15.
Oroszország Litvánia szeptember 15.
Legfrissebb hírek

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 09:54

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 11:05

FA-kupa: végletekig kiélezett meccsen tizenegyesekkel jutott be az elődöntőbe a Leeds

Angol labdarúgás
2026.04.05. 20:48

A görögök láttak javulást a válogatottjuk játékában a mieink ellen – lapszemle

Magyar válogatott
2026.04.01. 09:08

Simon Petrát dicsérte az FTC norvég beállója a Dortmund elleni párharc után

Kézilabda
2026.03.31. 10:09

Visszavonul a görög válogatottól Varga Barnabás csapattársa, ellenünk sem játszik

Magyar válogatott
2026.03.24. 11:27

Erste Liga: a Diósgyőr és a BJA előnyben a negyeddöntőben

Jégkorong
2026.03.18. 20:44

Az Arsenal egész idényét meghatározhatja ez a hét

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 10:43
Ezek is érdekelhetik