MTI, D. Á. 2020.10.27 19:10 Frissítve: 2020.10.27 19:34

Vuelta: Woods sikere szökésből, Carapazé maradt a piros trikó

A kanadai Michael Woods nyerte kedden a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny hetedik szakaszát, amelyen az ecuadori Richard Carapaz megtartotta első helyét összetettben.

Woods zárt a 7. szakasz élén (Fotó: AFP)

 

A hétfői pihenőnapot követően a Vitoria-Gasteiz és Villanueva de Valdegovia közötti 159.7 kilométeren egy első kategóriás emelkedő, a Puerto de Orduna kétszeri megmászása várt a kerekesekre.

A mezőnyből egy nagyobb, 35 versenyzőből álló sor tekert el szűk két perc különbségre, hátul az Ineos Grenadiers vezette a mezőnyt az egész napot jellemző erős szélben.

Az élcsoportból a második emelkedőn a támadások sora közben ötfős csoport szakadt ki, melynek tagjai az utolsó kilométereket rendkívül élvezetessé téve folyamatosan próbálkoztak. Végül az addig a vezetést rendre „elspóroló” Woods támadott jókor, és pályafutása során a második szakaszgyőzelmét aratta a spanyol körversenyen. Mögötte másodikként a spanyol Omar Fraile, míg harmadikként 40 esztendős honfitársa, a 2018-as világbajnok, 2009-es Vuelta-győztes Alejandro Valverde ért célba.

Az összetett esélyesek együtt érkeztek meg a főmezőnnyel 56 másodperc lemaradással, így az élcsoport nem változik, Carapaz tovább őrzi a piros trikót.

VUELTA
7. szakasz, Vitoria-Gasteiz–Villanueva de Valdegovia, 159.7 km
1. Michael Woods (kanadai, EF) 3:48:16 óra
2. Omar Fraile (spanyol, Asztana) 4 másodperc hátrány
3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) azonos idővel

Az összetett élcsoportja
1. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 28:23:51 óra
2. Hugh Carthy (brit, EF) 18 másodperc hátrány
3. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) 20 mp h.
4. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 30 mp h.

Szerdán a Logrono és Alto de Moncalvillo közötti 164 kilométer és hegyi befutó vár a mezőnyre a 75. Vuelta a Espanán. A spanyol körverseny – amely hat napon keresztül átfedésben zajlott a vasárnap zárult Giro d'Itáliával – a tervek szerint jövő vasárnap ér véget Madridban.

2020.11.17 09:54:23

Kerékpár KOHÁN GERGELY

„Kicsit még saját magamnak is gyorsan veszem a lépcsőfokokat, kettesével-hármasával.”

2020.10.25 20:40:53

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Visszahelyezve Magyarországot a kerékpársport világtérképére.

2020.10.21 13:58:43

Kerékpár H. D.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2020.10.03 00:44:35

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A sporttörténelem második magyarjaként lesz ott az egyik nagy háromhetes körverseny rajtjánál.

2020.09.30 14:24:39

Kerékpár H. D.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.