Vuelta: pónilovak az úton; Soler első sikere háromhetesen

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 18:19
null
Marc Soler először nyert szakaszt Grand Tour-versenyen (Fotó: AFP)
Marc Soler nyerte meg szerdán a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny második szakaszát, amelyen a címvédő Primoz Roglic az időjóváírásnak köszönhetően másodpercekkel növelte előnyét az összetett élén – írja az MTI.

A Pamplonából induló 151.6 kilométeren két harmadik és egy első kategóriás emelkedőt követően lejtmenet végén várta a cél Lekunberriben a mezőnyt, amely ötfős szökevénycsoportot engedett el.

A főmezőnyből 33 kilométerrel a cél előtt, még a sík részen váratlanul ritmust váltott az összetett második helyén álló Richard Carapaz egy csapattársával. A piros trikós Roglic csapata, a Jumbo-Visma a Movistar versenyzőivel összefogva vezette az üldözést. A szökés maradéka után a tavalyi Girón győztes ecuadorit az utolsó emelkedő, az 1215 méter magasra vezető San Miguel de Aralar elején érte utol a megrostálódott főmezőny.

A hegyen a spanyol bajnok Luis León Sánchez tekert el a Movistar vezette élcsoporttól, ám még a hegytető előtt utolérték.

A csúcs előtt Carapaz ismét támadásba lendült, ezzel tovább rostálta az immár nyolc bringásra zsugorodott csoportot. A lejtmenetben a spanyol Marc Soler hagyta ott az élmezőnyt, amelyet az útra kiszaladó pónilovak zavartak meg.

A hajrában a szemerkélő eső is nehezítette a kerékpárosok dolgát, Soler pedig bátor lejtmenetének köszönhetően pályafutása első szakaszgyőzelmét ünnepelhette. Az összetett esélyeseket magában foglaló üldözőcsoportban a második helyért zajló sprintet a piros trikós Roglic nyerte meg, így az időjóváírásnak köszönhetően másodpercekkel növelte előnyét riválisai előtt.

Csütörtökön a Lodosából induló 166.1 kilométer és a La Laguna Negránál hegyi befutó vár a mezőnyre a 2882.8 kilométer össztávú 75. Vuelta a Espanán, amely a tervek szerint november 8-án zárul Madridban.

VUELTA A ESPANA
2. szakasz, Pamplona–Lekunberri, 151.6 km

1. Marc Soler (spanyol, Movistar) 3:47:04 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 19 másodperc hátrány
3. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) azonos idővel

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Roglic 8:09:41 óra
2. Martin 9 mp h.
3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 11 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik