H. Á.
2022.09.06 17:51 Frissítve: 2022.09.07 11:56

Vuelta: őrült hajrá után Pedersené a szakasz, Roglic bukott a sprintben

A Vuelta a Espana 16. szakasza az utolsó kilométerekig unalmasan csordogált, aztán az emelkedős utolsó három kilométeren a káosz lett úrrá: előbb az összetett éllovas Remco Evenepoel kapott defektet, aztán 200 méterrel a cél előtt az élcsoportban hajrázó Primoz Roglic nagyot esett, így a szakaszt a pontversenyt vezető Mads Pedersen nyerte meg. A kaotikus befutó után aztán némi időbe került, mire kiderült: nem változott az összetett élmezőnyének állása.

 

Pedersen második szakaszgyőzelmét ünnepelheti az idei Vueltán (Fotó: Getty Images)

 

Az idei Vuelta utolsó pihenőnapja utáni első szakaszon nem sokáig vártak az extra figyelemre áhítozó bringások, és Ander Okamika, valamint a 38 éves Luis Ángel Maté hamar meg is lépett a mezőnytől, így gyorsan kialakult a nap szökése, amelynek előnye azért bőven ellenőrzés alatt maradt: négy percnél nagyobbra nem nőtt, s az etap nagy részében három perc körül állandósult.

A főmezőny jó száz kilométerrel a cél előtt kapcsolt nagyobb sebességre, és szép lassan elkezdte ledolgozni a hátrányát. A Sevillát az agglomerációjában megkerülő útvonal egyetlen részhajrájánál 28 kilométerrel a vége előtt már csak bő egy perc volt a szökevények előnye. A sprintet egyébként a veterán Maté elvitte Okamika elől, a harmadik helyért járó egy pontot pedig a pontversenyt tetemes előnnyel vezető Mads Pedersen szerezte meg a mezőny élén hajrázva.

A két szökevényt aztán szűk 15 kilométerrel a vége előtt már Sevillában tekerve fogta be a peloton, éppen, amikor a szakasz végére berakott két „hupli” közül az elsőt kezdték – ezen később aztán Ibai Azurmendi próbált szökni, de még a dombtető előtt beérte a mezőny. A lejtmenetet követő síkon nagy tempóban közeledett az enyhén emelkedős utolsó 3.5 kilométerhez a peloton, ebből közel 500 méter 9 százalékos emelkedő volt.

Ennek a kilenc százaléknak az elején a háromszoros győztes és címvédő Primoz Roglic robbantott, és otthagyta a mezőnyt, amelyben az összetettet vezető Remco Evenepoel két kilométerrel a cél előtt defektet kapott.

Az élen Roglic vezetésével egy ötfős csoport kezdett hajrázni 400 méterrel a vége előtt, ám Pedersen könnyedén lesprintelte, s megnyerte a szakaszt, miközben Roglic 200 méterrel a cél előtt az ötös boly végén hatalmasat esett!

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER

 


A befutó után eltelt némi idő, mire a szakasz végeredménye tisztázódott. Mivel Evenepoel defektje és Roglic bukása is az utolsó három kilométeren belül történt, a szabályok szerint mindkét érintett annak a csoportnak az idejét kapta meg, ahol a technikai probléma, illetve az esés pillanatában haladt. Így Roglic a győztessel azonos időt kapott, Evenepoel pedig a második csoport idejét kapta meg, amivel Roglic nyolc másodperccel csökkentette hátrányát a versenyéllovas hollanddal szemben.

Szerdán az Aracena és Monasterio de Tentudía közötti 162.3 kilométer és hegyi befutó vár a 77. Vuelta a Espana mezőnyére, amely összesen 3280 kilométert teker, míg vasárnap célba ér Madridban.

VUELTA A ESPANA
16. SZAKASZ (Sanlúcar de Barrameda–Tomares, 189.4 km)

1. Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo) 4:45:29 óra
2. Pascal Ackermann (német, UAE) azonos idővel
3. Danny van Poppel (holland, BORA-hansgrohe) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 61:26:26 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:26 perc h.
3. Enric Mas (spanyol, Movistar) 2:01 p h.

2022.09.13 23:08:57

Kerékpár nemzetisport.hu

Magyarországról tekintve a Giro, nemzetközi összehasonlításban a Tour magaslik ki a 2022-es sorból.

2022.08.28 23:39:41

Kerékpár SOMLÓVÁRI DÁVID

NS-VÉLEMÉNY. Valter mostantól mindennap a legjobb versenyzőkkel készülhet.

2022.08.18 14:36:47

Kerékpár H. Á.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2022.08.15 23:59:11

Kerékpár CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A Székelyföldi körverseny révén minden eddiginél egységesebb, összehangoltabb Székelyföld-marketinget lehetne megvalósítani. Mert mint többször is bebizonyosodott, a sport nemcsak élet, erő, egészség, hanem egy régió megismertetésének, arculata alakításának mindennél hatékonyabb eszközévé is válhat.