Tour de Hongrie: Peák Barnabás ausztrál klubja is nevezett

2020.12.22. 13:32
Jövőre is ott lesz a magyar országúti kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie rajtján a legerősebb ausztrál klub, a Peák Barnabást is foglalkoztató GreenEDGE Cycling.

A jövőre május 12. és 16. között sorra kerülő viadal szervezőinek keddi tájékoztatása szerint a csapatban – amely korábban Mitchelton-Scott néven indult – minden bizonnyal szerepel a magyar kerékpáros is. A 22 éves Peák elárulta, a Tour de Hongrie csapattársai elismerését is kiváltotta, amit jelez az ausztrál együttes 2021-es visszatérése.

„Jó volt újra itthon versenyezni, ráadásul egy ilyen nagy klub színeiben. Várom a májusi visszatérést, bízom benne, hogy a csapatom legalább olyan jól szerepel majd, mint 2020-ban, és mindent megteszek, hogy ehhez én is hozzájáruljak!” – mondta. Hozzátette: nagyon valószínű, hogy ő is indul.

„Készülök szorgalmasan, nagyon várom már a következő szezont, mert az ideire nem mondhatjuk, hogy jól alakult. A járvány az egész világon komoly kihívások elé állította a kerékpárosokat, nem volt szerencsém azzal, hogy éppen ez volt az első évem a sportág legmagasabb szintjén. Mindenesetre megpróbáltam ebből is kihozni a maximumot, sokat tanultam, és úgy érzem, sokat is fejlődtem 2020-ban” – nyilatkozott Peák Barnabás.

A 2011-ben alapított ausztrál sztárcsapat 2020-ban szerepelt először a Tour de Hongrie-n. Sprinterük, az ausztrál Kaden Groves az első etapon második lett, s a Mitchelton-Scott sorának – többek között a rengeteget dolgozó Peáknak – köszönhetően Groves a harmadik etap (amelyen ismét második lett) után összetettben átvette a vezetést. Kaden Groves két napon át viselhette a Tour de Hongrie sárga mezét.

Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: Tim Merlierrel a soraiban érkezhet a Soudal Quick-Step

Kerékpár
2026.03.03. 17:32

Dina Márton: Felszabadultan tudok edzeni és versenyezni

Kerékpár
2026.02.07. 10:36

Tour de Hongrie: a versenyigazgató szerint jelentős különbség, hogy eggyel többször kell felmenni a pécsi emelkedőn

Kerékpár
2026.02.05. 17:42

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
2026.02.04. 13:43

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
2026.02.03. 19:24

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
2026.02.03. 16:14

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2026.02.02. 17:31

Új kihívások várnak jövőre a magyar kerékpárosokra

Kerékpár
2025.12.17. 06:30
Ezek is érdekelhetik