Tour de Hongrie: Holler duplázott, Belletti a verseny győztese

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.08.19. 17:02
null
A sárga trikós Manuel Belletti lett a Tour de Hongrie győztese (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A szombati után a vasárnapi, kazincbarcikai záró szakaszon is a német Nikodemus Holler diadalmaskodott, a Magyar körversenyt az összetettben végül 27 másodperces előnnyel végző olasz Manuel Belletti nyerte meg – teljesen megérdemelten.

 

Miután a magyar kerékpáros körverseny az augusztus 20-i ünnepségek miatt nem kapta meg a hőn áhított területhasználati engedélyt a fővárosi önkormányzattól, Kazincbarcika lett a megmentő és beugró, az eredetileg Budapestre tervezett záró etapot így az északkeleti régió egyik sportfővárosában rendezték meg – a Tour de Hongrie befutója ráadásul éppen egybeesett a város egyik jelképének számító Kolorcity rendezvénnyel.

Jósvafő, Aggtelek, Szuhakálló – gyönyörű tájakon át vezetett a mezőny útvonala, sokan nem is tudják, micsoda természeti kincsek rejtőznek az ország ezen régiójában.

Az utolsó, ötödik etapnak 123 fő vágott neki, a 128.2 km alatt egy gyorsasági és két hegyi részhajrá várt rájuk, a kimondottan hosszú, 6 kilométeres barcikai körpályán pedig öt kört kellett megtenniük a végén.

Az összetettben vezető Manuel Belletti kerek fél perces összetettbeli előnnyel vágott neki a szakasznak, az olasz a héten nagyon erős volt, kivétel nélkül mindegyik szakaszon legalább a dobogón végzett, kisebb csodának – vagy valami komoly problémának, bukásnak – kellett volna történnie ahhoz, hogy innen elbukja a sárga trikót.

Valter Attiláért ellenben izgulhattunk, hiszen a Pannon Cycling Team kerekese azok után, hogy szombaton a miskolci szakaszon megnyerte a bükkszentkereszti hegyi hajrát, mindössze egyetlen pontra csökkentette lemaradását a hegyi pontversenyben éllovas Patryk Stosszal szemben. Valter teljesítménye komoly elismeréseket váltott ki, és a rajongótábora is bizonyosan bővült, például vasárnap, Perkupán egy tündéri, hat-hétéves forma kislány már „Hajrá, Valter!”-táblával a kezében szurkolt az út szélén.

A bravúr azonban végül nem sikerült: mindkét hegyi hajrát éppen Stosz vitte el előle, a lengyel hihetetlenül erős volt, Aggteleknél külső ívről tudta megelőzni Valtert az emelkedőn, és Felsőnyárádnál is ő bizonyult a gyorsabbnak, így tényleg megérdemelten vihette haza a piros mezt.

A rövid szakaszon sokan próbáltak támadást indítani, de érdemi akció nem született – bukások és defektek azonban igen. A legrosszabbul a besztercebányai Dukla versenyzője, Marek Canecky, valamint a harmadik szakasz hőse, a 150 km-es szökés után hazaérő Andrij Bratascsuk járt, mindketten a záró etapon voltak kénytelenek feladni a versenyt.

A főmezőny végül együtt érkezett meg a barcikai körpályára, tulajdonképpen egyetlen kérdés maradt csupán: lesz-e magyar szakaszsiker a 39. Magyar körversenyen. Nem lett, mert a Miskolcon is győztes Nikodemus Holler duplázni tudott, amihez jó adag szerencsére is szüksége volt: a cél előtt nem sokkal újabb bukás történt a boly legelején, de a közvetlenül az élmenők mögött érkező német még éppen el tudta kerülni az ütközést, így a zöld trikós Matteo Moschetti előtt megnyerte az utolsó szakaszt. Holler annyira örült, hogy még meg is könnyezte a győzelmet, de ez nem csoda, hiszen záró duplájával az összetettben is odaért az ötödik helyre.

„Fogalmam sincs, hogy jött össze ez a duplázás… – vallotta be őszintén az M4 Sportnak a Bike Aid versenyzője. – Egy kis szerencsére és egy kis furfangra is szükségem volt, hála istennek mindkettő velem volt. A bukásban pont nem voltam érintett, éppen ki tudtam kerülni a szlovén srácot, így, bár normál esetben ez nem nekem fekvő szakasz volt, mégis sikerült a győzelem. Számomra ez volt a tökéletes befejezése a versenynek: az utolsó két szakaszon sikerült diadalmaskodnom, és még az összetettben is a legjobb ötben végeztem!”

A legboldogabb azonban természetesen a sárga trikós Belletti lehetett: az olasz ugyan három másodpercet elveszített összetett előnyéből, de kit érdekel, így is maradt neki 27, a hat nap alatt látottak alapján teljesen megérdemelten nyerte meg a 39. Magyar körversenyt.

„Nagyon boldog vagyok, hatalmas dolog számomra ez a siker, hiszen először nyertem összetettet többnapos versenyen mondta a 32 éves, korábbi Giro-szakaszgyőztes Belletti. Őszintén szólva ez az utolsó etap nehezebb volt, mint amire előzetesen számítottunk. Épp ezért nem akartam kockáztatni, a legfontosabb az volt, hogy megőrizzem az összetett elsőséget – ez szerencsére sikerült, amiért a csapatomnak is óriási köszönettel tartozom, hatalmas munkát végeztek egész héten!”

A legjobb magyar természetesen a pannon cyclingos Valter Attila lett, aki az összetett 15. helyén zárta a viadalt. A fehér trikós mégis kettős érzésekkel értékelt: „Felemás érzéseim vannak, mert alapvetően remek szakaszt zártunk, és a csapattal együtt mindent megtettünk, amit csak lehetett, végül rövidnek bizonyultak ezek az emelkedők nekem. Nem sikerült elszakadnom, a lengyel srác ott tudott maradni velem: harminc kilométer per óra felett mentünk a hegynek felfelé is, mégis le tudott hajrázni, úgyhogy nagyon megérdemelte a piros trikót. Másrészről viszont csapatszinten óriásit léptünk előre, remélhetőleg mindenki megjegyzett magának minket!”

39. TOUR DE HONGRIE
5., utolsó szakasz (Kazincbarcika–Kazincbarcika, 128.2 km):

1. Nikodemus Holler (német, Bike Aid) 2:46:48 óra, 2. Moschetti (olasz, Polartec-Kometa) azonos idővel, 3. Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) a. i., ...8. Móricz Dániel (magyar, Kőbánya Cycling Team) a. i.
Az összetett végeredménye:
1. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) 19:21:07, 2. Kamil Malecki 27 másodperc hátrány, 3. Paolo Toto (olasz, Sangemini-MG.Kvis) 28 mp h.
A gyorsasági pontverseny végeredménye:
1. Belletti 29 pont, 2. Matteo Moschetti 22, 3. Holler 20.
A hegyi pontverseny végeredménye:
1. Patryk Stosz (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) 26, 2. Valter Attila (magyar, Pannon Cycling Team) 21, 3. Isaac Cantón (spanyol, Polartec-Kometa) 13.
A magyarok versenyének végeredménye:
1. Valter Attila 19:22:59, 2. Dina Márton (Pannon Cycling Team) 19:23:27, 3. Karl Ádám (Magyar válogatott) 19:30:15.
A csapatverseny végeredménye: 1. CCC Sprandi Polkowice 49:45:01, 2. Sangemini-MG.Kvis 24 mp h., 3. Androni Giocattoli-Sidermec 43 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik