Tour de France: vádemelés nincs, elengedték az orvost

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 13:35
null
Nairo Quintana az idei Touron (Fotó: AFP)
Nem emeltek vádat, és a rendőrség szabadon engedte azt a két személyt, akiket a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen szereplő Nairo Quintanát is érintő doppinggyanú miatt vettek őrizetbe hétfőn Marseille-ben.

 

A helyi ügyészség szerdán közleményben jelentette be, hogy az orvos és a fizioterapeuta elhagyhatta a rendőrséget, miután kikérdezték őket a Touron korábban kétszer is második kolumbiai bringás csapatával kapcsolatos ügyben. A hivatal azt is jelezte, hogy a nyomozás folytatódik.

A marseille-i hatóságok az eljárás során múlt szerdán átkutatták a 2014-ben Giro d'Italia-, 2016-ban pedig Vuelta a Espana-győztes Quintana, illetve több más csapattársának szállodai szobáját.

Dominique Laurens marseille-i államügyész arról számolt be, hogy „számos egészségügyi terméket, köztük gyógyszereket is felfedeztek, valamint olyan eljárásra utaló nyomokat, amely akár doppingtevékenység is lehet”.

A Le Parisien című napilap padig arról írt, hogy állítólag sóoldatot, valamint injekciózáshoz szükséges felszereléseket is találtak.

A vasárnap befejeződött Touron ezúttal 17. helyezett Quintana, illetve testvére, Dayer, valamint honfitársuk, Winner Anacona egyaránt az Arkea-Samsic csapat versenyzői, és a hatóságok a kutatás során mindhárom sportoló szállását felkeresték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik