Multisport Eb, pályakerékpár: hatodik hely női csapatsprintben

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 13:01
null
Jászapáti Petra (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A magyar hármas hatodikként zárt női csapatsprintben a müncheni multisport Európa-bajnokság pályakerékpáros versenyeinek pénteki versenynapján.

 

A csütörtöki kvalifikációhoz hasonlóan ezúttal is Kercsó-Magos Zsuzsanna, Sáry Boglárka és a rövidpályás gyorskorcsolyában ötkarikás bronzérmes Jászapáti Petra alkotta a triót. A selejtezőben szerepelt hét nemzet mindegyike ismét rajthoz állt a háromkörös távon, ennek teljesítése – egy rossz rajt után második kísérletre – 44.605 másodperc alatt sikerült a magyar csapatnak, 27 ezredmásodperccel gyorsabban, mint csütörtökön.

A britek bukása nyomán a hatodik idő lett a magyar hármasé, amely így nem lesz érdekelt az éremcsatározásokban. A bronzmedáliáért a lengyelek és a franciák szállnak harcba, míg az aranyért a hollandok az ezúttal is leggyorsabbnak bizonyuló, világbajnok németekkel csatáznak.

A délutáni programban Borissza Johanna scratchben, míg Drijver Bertold a pontversenyben lesz érintett.

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Münchenből Pozsonyi Szilárd tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik