Kerékpár: Valter Attila harmadik a Katalán körverseny záró szakaszán

Vágólapra másolva!
2021.03.28. 15:16
null
Valter Attila (balra) harmadik lett a záró szakaszon (Fotó: Getty Images)
A brit Adam Yates nyerte meg a 100. kerékpáros Katalán körversenyt, amelynek vasárnapi záró szakaszán Valter Attila harmadikként ért célba.

Szinte még ott visszhangzik a fülünkben, amint Valter Attila tavalyi szenzációs éve – Tour de Hongrie-győzelem; élete első háromheteséről, a Giro d'Italiáról hozott összetettbeli 27. hely – értékeléseként lapunknak adott nagyinterjújában arról beszél: kicsit még saját magának is gyorsan veszi a lépcsőfokokat.

Az immár az elitmezőny legrégebbi csapatában, a francia Groupama-FDJ-ben tekerő 22 éves kiválóságunk ugyanakkor azt is mondta, reméli, még egy ideig tudja ugyanígy, kettesével-hármasával szedni a fokokat – és óriási öröm látni, hogy sikerül is neki. A Katalán körversenyen tudniillik ismét nagyon jelentős szintlépést tudhat maga mögött: vasárnap óta már nemcsak top tízes helyezései vannak world tour viadalokról (néha még ezt is szürreális leírni), hanem dobogósak is!

Valter ugyanis a jubileumi viadal pénteki, ötödik szakaszán elért bravúros nyolcadik helye után két nappal rá tudott tenni még egy lapáttal, a barcelonai záró etapon harmadikként ért be Thomas De Gendt és Matej Mohoric mögött, ami már önmagában véve is elképesztő fegyvertény, olyan eredmény, amit egy darabig még biztosan ízlelgetnünk kell újfent.

Amit Valter ezen a versenyen, ebben a mezőnyben mutatott egész héten, eleve parádés, hiszen a kezdeti nehézségek, a gyengébben sikerült nyitány után rendre rengeteget vállalt, támadó kedvvel, akciódúsan versenyzett, ott volt a szökésekben – egyszóval nagyon jó volt nézni, amit csinált.

Vasárnapi produkciójára ez hatványozottan igaz: már az etap elejétől fogva ott tüsténkedett az élbolyban, el tudott menni a szökevényekkel együtt – az első hegyi hajrát konkrétan be is húzta! –, és egy idő után azt látni, hogy egy magyar srác hozza a sort a kamerák kereszttüzében, tényleg egészen újfajta, mámorító érzés.

Arra pedig, hogy a bivalyerős – egy bizonyos Alejandro Valverde vezette – Movistar hazai pályán nem tud utolérni egy ilyen hét után végül szakaszharmadikként záró magyar srácot, mi több, még négy másodpercet kap is tőle a végén, tényleg nehéz szavakat találni.

Talán legjobb lesz, ha elkezdjük szokni!

100. KATALÁN KÖRVERSENY
7. SZAKASZ (Barcelona–Barcelona, 133 km)
1. Thomas De Gendt (belga, Lotto Soudal) 3:06:10, 2. Mohoric (szlovén, Bahrain-Victorious) 22 másodperc hátrány, 3. VALTER ATTILA (magyar, Groupama-FDJ) 1:46 perc h.
Az összetett végeredménye:
1. Adam Yates (brit, Ineos Grenadiers) 26:16:41, 2. Porte (ausztrál, Ineos) 45 mp h., 3. Thomas (brit, Ineos) 49 mp h., …38. Valter Attila 27:46 p h.
A gyorsasági pontverseny végeredménye:1. Esteban Chaves (kolumbiai, BikeExchange) 16 pont, 2. De Gendt 13, 3. Sagan (szlovák, Bora-Hansgrohe) 13, …13. Valter Attila 6.A hegyi pontverseny végeredménye:1. Chaves 50, 2. Yates 40, 3. De Gendt 38, …15. Valter Attila 13.A 25 éven aluliak versenyének végeredménye:1. Joao Almeida (portugál, Deceuninck-Quick Step) 26:17:46, 2. Hamilton (ausztrál, BikeExchange) 30 mp h., 3. McNulty (amerikai, Emirates) 1:14 p h., …8. Valter Attila 26:41 p h.A csapatverseny végeredménye:1. Ineos 78:51:04, 2. BikeExchange 36 mp h., 3. Movistar 14:11

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik