Csupasport: A „húsdarálóban” csak arra koncentrálunk, hogy a biciklin maradjunk - Valter Attila

Vágólapra másolva!
2023.03.20. 21:42
null
Valter Attilának nem okozott meglepetést az egyik legnívósabb egynapos kerékpárverseny (Fotó: Csupasport)
Címkék
Eseménydús első heteken van túl a Jumbo-Visma színeiben legjobb kerékpárosunk, de egyelőre nem érzi magát fáradtnak sem mentálisan, sem fizikailag.

„A lábaimat nem vette annyira igénybe, annak ellenére, hogy háromszáz kilométerről van szó, sokkal inkább mentálisan volt nagy kihívás, mert bár lehet, hogy nem látszik, de körülbelül száz kilométert pokoli tempóban tettünk meg, kvázi sprintfelvezetésben” – mondta Valter Attila, akinek nem okozott különösebb meglepetést az egyik legnívósabb és leghosszabb egynapos kerékpárverseny Olaszországban, a Milánó–Sanremo.

A teljes interjút a legjobb magyar kerékpárossal elolvashatják a Csupasporton, ahol megismerkedhetnek a legendás Jégharcosokkal is, akik megmutatták a világnak, hogy semmi sem lehetetlen a Himalájában.

Készítettünk egy interjút Ficzere Ádámmal, aki 29 óra 6 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont, és bár a táv második felében voltak nehézségei, teljesen elázott és gyomorproblémákkal is küzdött, de a telefonjára nézve újra és újra úgy érezte, nem adhatja fel. Végül megnézhetnek egy képes összeállítást a Trift-hídról, amely a svájci Alpok egyik legszebb látványossága, egy gleccser és egy tó felett ível át nagyjából száz méter magasan.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik