Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek

K. B./MTIK. B./MTI
2024.09.28. 14:37
Kempf Zoltán állapota megnyugtató (Fotó: Árvai Károly, archív)
Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Svájcban.

A Magyar Kerékpáros-szövetség (MKSZ) szombati sajtóközleménye szerint a 28 éves sportoló súlyos agyrázkódást és többszörös arccsonttörést követően lábazodik, de már elhagyhatta az intenzív osztályt, mivel csigolya-, illetve gerincvelő-sérülés sem mutatható ki nála.

Bessenyei Dávid neurológus szakorvos elmondta, a kerékpárossal és svájci kezelőorvosaival videóhívás formájában egyeztet. Hangsúlyozta, Kempf állapota a történtekhez képest kielégítő és megnyugtató, mozgáskészséggel, mozgáskoordinációval kapcsolatos károsodás nem alakult ki nála. 

„Mindenképpen bizakodóak lehetünk, mert az állapota stabil, és napról napra jobban érzi magát. Biztosak lehetünk benne, hogy a sportban mutatott elszántsága a gyógyulásban is sokat számít majd” – szögezte le az orvos. 

Város Viktória, az MKSZ szakmai alelnöke, szakágvezetője elmondta, Kempf az orvosokkal és az ápolókkal angolul és magyarul is kommunikál. Hangsúlyozta, az MKSZ mindenben segíti és támogatja a felépülését. Hazatérésének időpontját állapotának javulása fogja meghatározni. 

Az MKSZ köszönetet mondott a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársainak és Magyarország Berni Nagykövetségének, amiért „óriási segítséget nyújtottak Kempf zökkenőmentes és hatékony ellátása érdekében”. 

A szabadstílusú BMX-versenyző a múlt héten a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon olyan balszerencsésen esett és ért talajt gyakorlata közben, hogy fejsérülése miatt kórházba, az intenzív osztályra szállították.

Legfrissebb hírek

Kerékpár: nem indul a Girón Jonas Vingegaard egyik legnagyobb ellenfele

Kerékpár
7 órája

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
8 órája

Pogacar és Valter először kalandozik Nyugat-Svájcban

Kerékpár
12 órája

Gyász: versenybaleset után elhunyt Pogacar korábbi csapattársa

Kerékpár
2026.04.24. 21:17

Tour de Hongrie: Valter mellett Feldhoffer is bekerült a Bahrain keretébe

Kerékpár
2026.04.22. 13:46

Tour de Hongrie: Eisenkrammer Károly szerint Valter Attila visszatérésénél nem lehet jobb hír

Kerékpár
2026.04.22. 09:37

Valter Attila ott lesz a Tour de Hongrie-n!

Kerékpár
2026.04.21. 22:10

Bebtó Zoltánt megdöbbentette a kizárás, de örül, hogy mégis indulhat a csapata

Kerékpár
2026.04.21. 19:17
Ezek is érdekelhetik