Kerékpár: gravelversenyeket rendez a Magyar Kerékpáros-szövetség

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.18. 11:17
null
Fotó: bringasport.hu
Ettől az évtől kezdve már a Magyar Kerékpáros-szövetség (MKSZ) versenyrendszerében is sor kerül gravelviadalokra: a jellemzően murvás utakat használó új szakágban Magyar Kupa-futamokat és országos bajnokságot is rendeznek.

Az MKSZ honlapján Princzinger Péter elnök kiemelte: a szó kavicsot, sódert jelent, a szakágban a nemzetközi szövetség (UCI) 2022 óta rendez világbajnokságot. A murvás utakon használható gravelbringákat az MKSZ első embere úgy jellemezte: „egy országúti és egy terepkerékpár kombinációja, amelyen ülve gyorsan tudunk haladni, de nem kell megijednünk akkor sem, ha elfogy alólunk az aszfalt”.

Kiemelte: Magyarországon már létezett egy öt futamból álló, úgynevezett KLND-sorozat, ám az MKSZ versenyrendszerén kívül, ezentúl viszont egységes szabályzat alapján a szövetség égisze alatt zajlanak majd viadalok az UCI előírásai és a hazai szériában egységesen alkalmazott részletszabályok alkalmazásával.

„A versenysorozat kiváló kiegészítő felkészülést biztosít kerékpárosaink számára az olyan időszakokban is, amikor egyébként kevesebb versenyzési lehetőségük lenne” – emelte ki Princzinger Péter.

A szakág nemzetközi szinten sztárokat vonzott be, a tavalyi gravelvilágbajnokságon az aranyérmet a Milánó–Sanremo-győztes szlovén Matej Mohoric nyerte, negyedik lett az aktív országúti versenyzéstől visszavonuló, a mezőnyversenyben 2018-ban világbajnok spanyol Alejandro Valverde, míg a nyolcadik helyet a terepkerékpárban (cyclocross) háromszoros világbajnok, országúton olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes belga Wout van Aert szerezte meg.

 

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
31 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2 órája

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

Férfi kézi Eb: Bánhidi Bence nem tartott a magyar válogatottal

Kézilabda
2026.01.14. 13:12

Vámos Petra és Fazekas Gergő az év legjobb magyar kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.09. 20:05

Ilyés Ferenc: A csoportból tovább kell jutnunk

Kézilabda
2026.01.09. 19:17

A 2027-es világbajnokság rendezőjeként a magyar küldöttség átvette a női kézilabda-vb zászlaját

Kézilabda
2025.12.14. 21:08

Gyász: elhunyt Róth Kálmán, a Győri ETO KC legendás edzője

Kézilabda
2025.12.11. 19:12
Ezek is érdekelhetik