Giro d'Italia: hazaért a szökés, Valter egy helyet előrelépett

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.23. 17:58
null
Vasárnap nagyjából 40 kilométert tekert Szlovéniában a mezőny (Fotó: AFP)
A belga Victor Campenaerts (Qhubeka Assos) nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny 15. szakaszát. Az összetett élmezőnyében egyetlen változás történt: az etap elején nagyot bukó Emanuel Buchmann feladta a versenyt, így Valter Attila (Groupama-FDJ) egy helyet előrelépve a 11. helyen áll.

A szombati rendkívül nehéz hegyi szakasz után vasárnap egy valamivel könnyebb nap várt a mezőnyre: Grado és Gorizia közötti 147 kilométeres szakaszon egy kategorizálatlan és három negyedik kategóriás emelkedőt kellett megmásznia a versenyzőknek – összességében nagyjából 1800 méternyi szintkülönbség várt rájuk.

Rögtön a szakasz elején egy nagyobb bukás borzolta a kedélyeket: többek között Dina Márton is megsérült, de az Eolo-Kométa magyarja Emanuel Buchmann-nal, Jos van Emdennel, Giacomo Nizzolóval és Natnael Berhanével ellentétben folytatni tudta a versenyt.

A bukást követően rövid időre neutralizálták a szakaszt, sőt, a teljes mezőnyt meg is állították. Az újraindítást követően nem sokkal, 15 fővel kialakult a nap szökése. A mezőny vasárnap nagyjából 40 kilométert tekert Szlovéniában, ahol a viharos időjárás és a szakadó eső ellenére is rengeteg szurkoló – köztük sok magyar – biztatta a kedvenceit.

Az etap végén a több részre szakadt szökevénycsoportból végül ketten harcoltak a szakaszgyőzelemért: Victor Campenaerts és Oscar Riesebeek közül végül előbbi haladt át elsőként a célvonalon. A belga versenyző győzelme azt jelenti, hogy a 2021-es olasz körversenyen már a nyolcadik alkalommal ért haza a szökés, a Qhubeka Assos csapata pedig a harmadik szakaszgyőzelmét ünnepelheti.

Izgalmak egyedül a szökésben voltak, a főmezőnyben leginkább már a hétfői szakaszra készültek, továbbá az eső és a csúszós utak miatt is rendkívül óvatosan, nagyjából 17 perccel a szökevények mögött érkeztek meg a legnagyobb esélyesek, így az élcsoportban csak Buchmann kiesése miatt történt változás: továbbra is Egan Bernal vezet, míg Valter Attila a 11. helyen áll.

A Groupama-FDJ magyarját sokáig több eredményközlő oldal is a 10. helyre rangsorolta az összetettben, ám ez csak azért történhetett, mivel Romain Bardet jeladója meghibásodott, és nem jelzett, amikor a francia versenyző a főmezőnnyel együtt célba ért.

Dina Márton a sérülése ellenére is célba ért, végül a 116. helyen zárta a szakaszt.

A 15. szakasz összefoglalója

Hétfőn jön a királyetap: a Sacile és Cortina d'Ampezzo közötti 212 kilométeres, négy első kategóriás hegyet magába foglaló szakaszon összesen nagyjából 5700 méter szintkülönbséget kell leküzdenie a mezőnynek.

GIRO D'ITALIA
15. SZAKASZ, GRADO–GORIZIA, 147 KM
1. Victor Campenaerts (belga, Qhubeka Assos) 3:25:25 óra
2. Oscar Riesebeek (holland, Alpecin-Fenix) azonos idővel
3. Nikias Arndt (német, DSM) 7 másodperc hátrány
4. Simone Consonni (olasz, Cofidis) a. i.
5. Quinten Hermans (Wanty) a. i.

48. Valter Attila (Groupama-FDJ) 17:21 perc h.

116. Dina Márton (Eolo-Kometa) 17:39 p h.

Teljes eredménysor itt!

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 62:13:33 óra
2. Simon Yates (brit, Team BikeExchange) 1:33 p h.
3. Damiano Caruso (olasz, Bahrain Victorious) 1:51 p h.
4. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana) 1:57 p h.
5. Hugh Carthy (brit, EF Education-Nippo) 2:11 p h.

11. Valter 7:49 p h.

112. Dina 2:23:21 ó h.

Teljes eredménysor itt!

A 25 ÉVEN ALULIAK ÉLCSOPORTJA
1. Bernal 62:13:33 óra
2. Vlaszov 1:57 p h.
3. Emco Evenepoel (belga, Deceuninck-Quick Step) 3:52 p h.
4. Daniel Martínez (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 3:54 p h.
5. Tobias Foss (norvég, Team Jumbo-Visma) 5:37 p h.
6. Valter 7:49 p h.

34. Dina 2:23:21 ó h.

Teljes eredménysor itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik