Csupasport: a terepkerékpáros Vas Kata Blanka Belgiumban is bizonyított

H. K.H. K.
2020.11.02. 18:04
A juniorkorú magyar hölgy az elitmezőny előkelő tizedik helyén végzett a szombaton megrendezett Koppenbergcrosson, vagyis a világ egyik legrangosabb terepkerékpáros-versenyén.

Vas Kata Blanka újfent bizonyította tehetségét. A Doltcini-Van Eyck Sport bringása – egyetlen magyar indulóként – a tizedik helyen végzett Európa legrangosabb terepkerékpáros-versenyén, az idén már X2O Badkamers Trofee (korábban DVV Trofee) néven futó sorozat első állomásán, a Koppenbergcrosson.

A bombaerős 68 tagú mezőnyben számos holland és belga kerékpáros vágott neki a terepnek, amelyet egy 22 százalékos, macskaköves emelkedő is nehezít. A beszámolók szerint a hatkörös verseny elején a magyar versenyző az élbolyban tekert, végül kicsivel több mint két perc hátránnyal az előkelő tizedik helyen ért célba.

Sikerének értékét növeli, hogy juniorversenyzőként indult a nők elitmezőnyében, és sikerült megismételnie a tavalyi Koppenbergcrosson elért eredményét. Az új szponzor – X2O Badkamers – megjelenése azt jelentette, hogy az idén nem írtak ki női és férfi juniorfutamokat, így a magyar lánynak a felnőttek mezőnyében kellett indulnia – ebben az évben nem először.

Legfrissebb hírek

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2026.08.12. 23:47

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

A napfelkeltével megjött a kedve is a Keszthely–Balatonfüred futáson

Csupasport
2026.08.04. 11:02

A rekorder Kovács Anikó újabb sikerei a hétvégi strandtenisz ob-n

Csupasport
2026.08.03. 15:49

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Szoboszlai Zsolt: Még többet, még többet, még többet!; Őrült izgalmak: a Fradi, az ETO és a DVSC is talpon maradt

E-újság
2026.07.31. 00:05