Ajánló: szakadt bokaszalaggal is célba ért a kerékpáros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.28. 19:54
Negyvenöt éves kora ellenére Kuzler Béla úgy falja a kilométereket, mint gyerek az édességet. A hosszútávú kerékpáros keresztül-kasul bejárta Európát. Úgy véli, e tevékenység megtanította a legnehezebb dologra a világon.

A gépésztechnikus végzettségű, egy nagykanizsai székhelyű, műanyagipari cég megmunkáló egységében üzemvezetőként dolgozó hobbikerékpáros első találkozása a kerékpárral nem mindennapi körülmények történt.

„Általános és középiskolában magasabb szinten űztem a szertornát – emlékszik vissza Kuzler Béla.A gond akkor kezdődött, amikor befejeztem a sulit, így a rendszeres sportolás is abbamaradt, emiatt felszedtem jó néhány kilót. Mivel a térdemet háromszor is megműtötték, a legtöbb mozgásformával, mint például a futás is, nem terhelhettem. A harmadik beavatkozást követően a fizikoterápiás szakember szobabiciklire ültetett, aminek köszönhetően a térd körüli izomzatom újra megerősödött. Jól éreztem magam a nyeregben, ezért úgy döntöttem, kipróbálom a valódi bringát is. Kerékpározásom történetének kezdete ekkorra nyúlik vissza.”

Arról, hogy miként ismerkedett meg hosszútávú versenyekkel, és mi motiválta a tekerésben akkor is, amikor Észak-Macedóniában részlegesen elszakadt a bokaszalagja, acsupasport.huoldalának beszélt.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
Tegnap, 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik