Kerékpár: többeket is gyanúsítanak a német doppingdoktor ügyében

Vágólapra másolva!
2019.05.15. 12:45
Három kerékpárost, köztük a 2015-ben visszavonult olasz Alessandro Petacchit is azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állt a február végi északisí-világbajnokságon kirobbant doppingbotrány központi figurájának tartott német orvossal.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szerdai közleménye szerint Petacchi, valamint a most is aktív horvát Kristijan Durasek és szlovén Kristijan Koren versenyzési jogát az osztrák nyomozóhatóságoktól kapott információk alapján ideiglenesen felfüggesztették.

A Tour de France-on, a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán is többszörös szakaszgyőztes Petacchi tagadta a vádakat, ugyanakkor az UCI szerint az olasz sportoló 2012-ben és 2013-ban is átesett tiltott vértranszfúzión. Petacchi 2008-ban tíz hónapra szóló eltiltást kapott doppingvétség miatt. A nyomozásban a gyanúsítottak közé került a 38 éves szlovén Borut Bozic is, aki profi pályafutása befejezése után ettől az évtől már a Bahrain-Merida csapat sportigazgatójaként dolgozik.

A seefeldi északisí-vb-n végrehajtott doppingrazzia során február végén öt sífutót vettek őrizetbe, majd március 20-án a müncheni ügyészség közölte, hogy nyolc nemzet 21 sportolóját – öt különböző sportágból – gyanúsítják vérdoppingolással, s ők valamennyien kapcsolatban álltak az ügy központi figurájának tartott Mark Schmidt orvossal.

Február vége óta az ügyben gyanúsított sportolók közül már megnevezték az osztrák Max Hauke, Dominik Baldauf, Johannes Dürr, az észt Karel Tammjärv, Andreas Veerpalu, Algo Karp, valamint a kazah Alekszej Poltoranyin sífutókat, a német Robert Lehmann-Dolle gyorskorcsolyázót, valamint az osztrák Georg Preidler, Stefan Denifl és a német Danilo Hondo kerékpárosokat.

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25
Ezek is érdekelhetik