Kerékpár: Nibali nem akarja „utólag” megnyerni a Vueltát

2017.12.18. 19:14
Vincenzo Nibali nem akarja „utólag” megnyerni az idei Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körversenyt azzal, hogy a győztes Chris Froome pozitív doppingtesztet produkált.

„Ez egyáltalán nem foglalkoztat. Sosem történt még velem hasonló, nem tudom, milyen érzésekkel járna – mondta Nibali, aki 2:15 perces hátránnyal lemaradva másodikként fejezte be a versenyt szeptemberben. – Azt tudom, hogy másodikként állhattam fel a dobogóra, még ha nekem is ítélik a győzelmet, azok az érzések már sosem lesznek ugyanolyanok. Nem érdekel ez a fajta siker.”„Ez egyáltalán nem foglalkoztat. Sosem történt még velem hasonló, nem tudom, milyen érzésekkel járna – mondta Nibali, aki 2:15 perces hátránnyal lemaradva másodikként fejezte be a versenyt szeptemberben. – Azt tudom, hogy másodikként állhattam fel a dobogóra, még ha nekem is ítélik a győzelmet, azok az érzések már sosem lesznek ugyanolyanok. Nem érdekel ez a fajta siker.”

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) múlt szerdai közlése szerint a négyszeres Tour de France-győztes brit bringás szeptember 7-én adott vizeletmintájában a megengedett érték kétszerese volt az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol szintje.

Froome tagadta, hogy bármilyen szabályt megsértett volna, hiszen engedéllyel használja a készítményt, a Vueltán azonban elmondása szerint rosszabbodott az állapota, így csapatának, a Sky orvosának javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját.

„Hiszek a szabályokban és az előírásokban, és abban, hogy a hatóságok teszik majd, amit tenniük kell” – fogalmazott Nibali, aki 2010-ben a Vueltát, 2013-ban és 2016-ban a Giro d'Italiát, míg 2014-ben a Tour de France-ot nyerte meg, így a közé a hat kerékpáros közé tartozik, akik mindhárom nagy körversenyen nyertek.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Eldőlt: Tadej Pogacar hét év elteltével újra rajthoz áll a Vueltán

Kerékpár
2026.08.03. 10:41

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
2026.07.03. 10:18

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11