Terepkerékpár: minden eddiginél több néző a nyitányon

Vágólapra másolva!
2017.10.22. 21:14
Dina Márton és Vas Kata Blanka sikerét hozta szombaton a városligeti Királydombon a cyclocross (terepkerékpár) idénynyitó versenye.

A szervezők tájékoztatása szerint a mintegy három kilométeres pályán húsz kategóriában több mint háromszázan tekertek.

A férfiak elitversenyében Dina (Nella Trek Team) mögött második Peák Barnabás (Mesterbike 575 Team), míg harmadik Buruczki Szilárd (Cube Csömör) lett. Dina és Peák az utolsó körig együtt haladt, az utolsó körben azonban utóbbi hibázott a szimpla akadályon, ahol előnyt akart szerezni, ám bukott.

A női összetettben a juniorkorú Vas (Merida Maraton Team CST) Buzsáki Virágot (PCCC) és a szintén junior Szekeres Viktóriát (KTM Teszt Team Gödöllő) előzte meg.

„Enyhe őszi, jellemzően felhős időben rendeztük a versenyt, s mivel régen esett csapadék, igen száraz, poros volt a pálya. Annak nagyon örülünk, hogy minden eddiginél több nézője volt a viadalnak" – idézi a szervezők közleménye Rokob Jakab szervezőt.

A szakág viadalait ősszel és télen rendezik 1500-3000 méter hosszú körpályákon, amelyek földutakon, réteken, füves területeken, aszfalton, lépcsőkön, különböző mesterséges és látványos akadályokon keresztül haladnak.

Legfrissebb hírek

Mathieu van der Poel a világbajnokságon is állta a sarat

Kerékpár
2026.02.01. 16:50

Vas Blanka negyedik lett a terepkerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2026.01.31. 16:13

Terepkerékpár: Vas Barnabás hatodik lett a hollandiai U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 14:49

Terepkerékpár-világkupa: Vas Blanka harmincharmadik lett Hoogerheidében

Kerékpár
2026.01.25. 15:31

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka hatodik lett Maasmechelenben

Kerékpár
2026.01.24. 15:44

Terepkerékpár-ob: Bruchner Regina és Takács Zsombor a bajnok

Kerékpár
2026.01.11. 18:31

Nagyot bukott, véget ért a háromszoros világbajnok kerékpáros idénye

Kerékpár
2026.01.03. 12:36

Negyedik hellyel zárta az évet Vas Blanka

Kerékpár
2025.12.30. 20:38
Ezek is érdekelhetik