Kerékpár: Basso és Jaksche is vallott a doppingdoktor ellen

MTI MTIMTI MTI
2013.02.11. 19:03
Az olasz Ivan Basso és a német Jörg Jaksche is vallott a spanyol bíróságon a doppingdoktorként elhíresült Eufemiano Fuentes ellen, egyúttal mindketten elismerték, hogy igénybe vették a szolgáltatásait.

Basso, a Giro d'Italia 2006-os és 2010-es bajnoka többek között azt mondta eskü alatt, hogy fizetett az orvosnak a kezelésért, mert azt gondolta, ez biztosítékot nyújt számára, hogy megnyerheti a Tour de France-t.

A 35 éves kerekes arról számolt be, 70 ezer eurós díjban állapodtak meg a 2005-ös esztendőre vonatkozóan, ebből 15 ezret készpénzben kifizetett, de a hátralévő részre már nem került sor a rendőrségi vizsgálat miatt. Hozzátette, tudatában volt annak, hogy helytelen dolgot tesz.

Jaksche arról beszélt, hogy Fuentes vért vett tőle a későbbi vérátömlesztéshez, illetve 2006-ben és 2006-ban tiltott teljesítményfokozókat használt több mint 15 alkalommal.

A 36 esztendős versenyző ugyanakkor hozzátette: „senki nem kötelezte doppingolásra, de ez a kerékpározás része volt."

Fuentes és négy társa a vádlottak padján ül a spanyol kerékpársportot alapjaiban megrázó úgynevezett Puerto-ügy kapcsán, melynek tárgyalása január végén kezdődött meg Madridban. A botrány 2006 májusában pattant ki, amikor egy razzia során számos doppingkészítményt és mintegy kétszáz vértasakot foglalt le a rendőrség több madridi lakásban.

Később kiderült, hogy Fuentes többek között világhírű kerékpárosokkal – Jan Ullrichhal, Ivan Bassóval, Oscar Sevillával, Alejandro Valverdével, Jörg Jakschéval –, atlétákkal - így a –világbajnok Marta Dominguezzel -, valamint labdarúgókkal és más sportolókkal is kapcsolatban állt. Ha bűnösnek találják őket a sportolók egészségének – illetve életének – veszélyeztetésében, szabadságvesztésre ítélhetik őket a népegészségügyi törvények megsértése miatt. Az eljárás nem doppingolásra ösztönzés, hanem közreműködés doppingolásban bűncselekménye miatt folyik ellenük.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35