Oscar Freire lehet a Vuelta sprintkirálya, már három győzelemnél tart

Vágólapra másolva!
2007.09.06. 17:51
Oscar Freire, a Rabobank kerekese harmadik szakaszgyőzelmét aratta az idei spanyol kerékpáros körverseny (Vuelta) Reinosa és Logroño közötti 184 km-es hatodik etapján. A rettentően izgalmas célbefutó során Koldo Fernandezt (Euskaltel Euskadi) és André Koorfot (T-Mobile) előzte meg a spanyol sprinter. Az összetett pontversenyben továbbra is az orosz Vlagyimir Efimkin (Caisse D'Epargne) vezet. Bodrogi László a 129. helyen ért célba.
Oscar Freire ma is remek napot fogott ki
Oscar Freire ma is remek napot fogott ki
Oscar Freire ma is remek napot fogott ki
Oscar Freire ma is remek napot fogott ki

A La Rioja tartományon keresztül rendezett szakasznak már a második kilométerén támadásra adta a fejét Jose Antonio Lopez Gil (Andalucia -Cajasur), majd a svéd Backstedt (Liquigas), 3. az ukrán Krivcov (Ag2r) és a Angelo Furlan (Credit Agricole) is csatlakozott hozzá.

A négyesfogat még az etap közepén is ereje teljében volt, hét percre duzzadt ekkorra előnyük. A Quickstep és a T-Mobile csapat azonban óriási energiákat mozgósított azért, hogy beérjék a szökevényeket, s ha csak nyolc kilométerrel a cél előtt is, de siker koronázta erőfeszítéseiket. Magnus Backstedt hiába görcsölt, a végén újra mezőnyhajrával zárult az etap.

A sprintbefutó során az amerikai Davis és a belga Boonen is túl korán húzott bele, s a Milram-vonat is hiába vezette fel a sprintet Petacchinak és Zabelnek, végül a viadalon harmadszor is a spanyol Oscar Freire ünnepelhetett a spanyol Fernandezt és az olasz Furlant megelőzve. Boonen csak a negyedik, Petacchi csak a hatodik helyen végzett az izgalmas véghajrában.

A körverseny egyetlen magyar résztvevője, Bodrogi László (Credit Agricole) a 129. pozícióban gurult célba.

SPANYOL KERÉKPÁROS KÖRVERSENY (LA VUELTA)

HATODIK SZAKASZ (REINOSA–LOGRONO, 184 KM)
1. Óscar FREIRE spanyol Rabobank 4:24:10
2. Koldo FERNÁNDEZ spanyo Euskaltel azonos idővel
3. Angelo FURLAN olasz Credit Agricole ai.
...
129. BODROGI László magyar Credit Agricole ai.
...

ÖSSZETETTBEN:
1. Jefimkin 16:02:50 óra
2. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 1:06 perc hátrány
3. Carlos Sastre (spanyol, CSC) azonos idővel
...141. Bodrogi 22:14 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik