Szakaszgyőzelmével összetettben is átvette a vezetést Jefimkin

Vágólapra másolva!
2007.09.04. 19:01
Az orosz Vlagyimir Jefimkin (Caisse d'Epargne) nyerte a spanyol országúti kerékpáros körverseny (Vuelta) első hegyi szakaszát, sikerével pedig összetettben is átvette a vezetést a spanyol Oscar Freirétől (Rabobank). A mezőny egyetlen magyar tagja, Bodrogi László (Credit Agricole) a 155. helyen ért célba, összetettben a 141. helyen áll.
Vlagyimir Jefimkin legény volt a gáton, illetve a hegyen
Reuters
Vlagyimir Jefimkin legény volt a gáton, illetve a hegyen
Vlagyimir Jefimkin legény volt a gáton, illetve a hegyen
Reuters
Vlagyimir Jefimkin legény volt a gáton, illetve a hegyen
A Langreo és Lagos de Covadonga közötti, 185,1 kilométeres negyedik etapon három - köztük a célba vezető kiemelt kategóriás - emelkedő várt a karavánra, amelyből egy nagyobb csoport megszökött, köztük a specialistákkal, a hegyi menőkkel.

A szökevények közül végül egyedül az orosz Vlagyimir Jefimkint nem sikerült utolérnie a spanyol Carlos Sastre és a szintén orosz Vlagyimir Mencsov vezette szűk élmezőnynek, amely végül több mint egy perccel a győztes mögött ért célba.

Jefimkin meggyőző teljesítménnyel, óriási fölénnyel nyert, 4:39:56 óra alatt tette meg a 185, 1 kilométeres távot.

A második, illetve a harmadik helyen az olasz Leonardo Piepoli (Saunier Duval) és a belga Stijn Devolder (Discovery Channel) futott be.

A spanyol Oscar Freire (Rabobank) idejekorán búcsút intett az aranysárga trikónak, melyet az első hegyi szakaszon remeklő Jefimkin örökölt meg.

Az éllovassal szemben Gyenyisz Mencsovnak és Carlos Sastrénak egyaránt egy perc hat másodperc a hátránya.

A mezőny egyetlen magyar tagja, Bodrogi László (Credit Agricole) a 155. helyen ért célba, összetettben a 141. helyen áll.

Szerdán a Cangas de Onís és Reinosa közötti 157,4 km-es etap vár a mezőnyre.

62. VUELTA A ESPANA, SPANYOL KERÉKPÁROS KÖRVERSENY

4. SZAKASZ, LANGREO-LAGOS DE COVADONGA (185.1 KM):
1. Vlagyimir Jefimkin (orosz, Caisse d'Epargne) 4:39:56 óra
2. Leonardo Piepoli (olasz, Saunier Duval) 1:06 perc hátrány
3. Stijn Devolder (belga, Discovery Channel) azonos idővel
...155. Bodrogi László (Credit Agricole) 18:36 p h.

ÖSSZETETTBEN:
1. Jefimkin 16:02:50 óra
2. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 1:06 perc hátrány
3. Carlos Sastre (spanyol, CSC) azonos idővel
...141. Bodrogi 22:14 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik