„Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott!” – New York „felrobbant” a Knicks sikere után

Egy fehér, a nevével felmatricázott nyitott kabrió hátuljára kiülve csorgott végig New York Manhattan negyedének szurkolóktól zsúfolt utcáin Patrick Ewing. „Ki nem hagytam volna” – válaszolta a USA Today riporterének arra a kérdésére, örült-e a felkérésnek, hogy vegyen részt az NBA-bajnok Knicks győzelmi parádéján. Meghívását senkinek sem kellett megmagyarázni: a mai napig a klub első számú ikonja! S nem véletlenül: kétszeres olimpiai bajnok (1984-ben és 1992-ben, utóbbi volt a legendás Dream Team sikere), 11-szeres All Star-szereplő, 1996-ban beválasztották a ligatörténet 50 legjobb kosárlabdázója közé. Csak egyvalami nem jött össze 17 éven át tartó profi karrierje során: sohasem nyert NBA-bajnokságot. Pedig két esélyt is kapott a sorstól, de 1994-ben hétmeccses párharcban kaptak ki a Houston Rocketstől, 1999-ben pedig öt mérkőzésen maradtak alul a San Antonio Spursszel szemben, igaz, ezt a finálét sérülés miatt kénytelen volt kihagyni. 

A Knicks így is megtisztelte azzal a jamaicai Kingstonban született centert, hogy 2003-ban visszavonultatta 33-as mezszámát. Hogy mit érzett, amikor a New York-i városháza épülete előtt elhaladva meglátta a friss bajnokok tiszteletére kiaggatott zászlók egyikén a 33-as számot Dillon Jones neve alatt, aki 7 találkozón ugyan valóban pályára lépett a legutóbbi idényben, ám valójában az 1-es számú dresszt viselte, arról Ewing nem akart nyilatkozni. A kínos baki magyarázata, hogy Jones az előszezonban még 33-asban pattogtatott a Washington Wizards gárdájában, de a Knicksben természetesen váltania kellett.

„Senki sem tökéletes” – idézhetnénk erre Billy Wilder filmklasszikusa, a Van, aki forrón szereti záró mondatát, s valóban: oly régen ünnepelhették már New York városában a Knicks bajnoki diadalát, nem csoda, ha kijöttek a gyakorlatból. Ötvenhárom, frusztrációval, kiábrándultsággal, szívfájdalommal teli esztendő telt el ugyanis azóta, hogy a csapat legutóbb hazavihette a Larry O’Brien-kupát; ez az időtartam rekord a kosárlabdaliga történetében. Igaz, az észak-amerikai profi bajnokságok csúcsának közelébe sem ér, azt tudniillik a Chicago Cubs baseballcsapata tartja: a „Cubbies” szurkolóinak az 1908-as bajnokságnyerés után 108 évig kellett várniuk az újabb World Series-diadalra. De azért nem véletlenül kiabálta a mikrofonba a Larry O’Brien-trófeát magasba emelve James Dolan, a Knicks tulajdonosa, hogy „Hé, New York! Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott! De megcsináltuk, és remélhetőleg nem kell majd megint ennyit várni a következő bajnoki címre!”      

A Nagy Alma valóban kiéhezett már egy jeles sportsikerre, hiszen a Knicks bajnokságnyerését megelőzően 2012 februárjában ünnepelhette legutóbb New York-i székhelyű franchise győzelmét, amikor a Giants amerikaifutball-csapata megnyerte a 46. Super Bowlt. (Ez a megállapítás persze csak a négy legfontosabb ligára, az NBA-re, az NFL-re, a MLB-re és az NHL-re vetítve igaz, hiszen a New York Liberty női kosárlabdacsapata 2024-ben a WNBA-ben, a New York City FC futballcsapata pedig 2021-ben az MLS-ben végzett az első helyen.)

A Knicks az idei diadallal a harmadik NBA-bajnoki címénél jár, persze még így is fényévnyi távolságra van a ligarekorder, 18 elsőségnél tartó Boston Celticstől. Ez az a két csapat, amely nemcsak alapító tagja a ligának, de a mai napig eredeti székvárosában működik. A Ned Irish által 1946-ban életre hívott Knicks története jól indult, Joe Lapchick vezetésével 1951-ben, 1952-ben és 1953-ban is döntőt vívott, ám mindhárom csatát elveszítette. Csak az 1960-as évek végén, Red Holzman színrelépésével nyerte vissza korábbi dominanciáját, s gyűjtötte be története első két bajnoki címét. A kilencvenes években Pat Riley, majd Jeff Van Gundy irányításával, s a később a Hall of Fame-be beválasztott centerzseni, Patrick Ewing vezérletével megint bajnokesélyes együttes állt össze a Madison Square Gardenben, de a Chicago Bulls, az Indiana Pacers és a Miami Heat elleni szenvedélyes rivalizálásból nem sikerült végső győztesként kijönni.

A mostani bajnokcsapat építése 2020 márciusában kezdődött el azzal, hogy Leon Rose személyében egy több évtizedes tapasztalatú, elismert, mások mellett Allen Iversont és LeBron Jamest is képviselő játékosügynök vette át a klub igazgatását. A Knicks ekkor már sorozatban a hetedik olyan idényét jegyezte, amikor több vereséggel zárta az alapszakaszt, mint győzelemmel. Rose belépője egy, a bérlettulajdonosoknak küldött e-mail volt, amelyben többek között ezt írta: „Semmi sem könnyű vagy gyors ebben a történetben, ezért további türelmet kérek. Cserébe azt ígérem, őszinte és egyenes leszek. Kidolgozunk egy értelmes tervet, amely elindítja a rövid távú növekedésünket, s garantálhatja a hosszú távú sikerünket.” Hogy valójában mekkora munkát kellett elvégezni, ahhoz egyetlen adalék: a két bajnoki cím között 24 vezetőedző és több mint 400 kosárlabdázó fordult meg a Knicks öltözőjében…

Rose első lépésként átalakította a menedzsmentet, majd – főképp játékoscserékkel és szabadügynökök szerződtetésével – elindította a keret felfrissítését. Az igazi nagy hal 2022 nyarán akadt horogra, amikor a Knicks megkaparintotta a Dallasnál free agentté váló Jalen Brunsont, 4 évre 104 millió dollárt ajánlva neki. Persze akkor még nem volt rá garancia, hogy a mindössze 188 centis hátvéd lép elő a Knicks vezénylő tábornokává. Brunsont a 2018-as drafton csak a 33. helyen vitte el a Mavericks. Az idei döntő második meccse utáni sajtótájékoztatón meg is kérdezték tőle, vajon mit hiányoltak annak idején az ügynökök a játékából? „Mindent” – válaszolta elmosolyodva. New Yorkban azonban otthonra lelt, és Mike Brown személyében rátalált a neki ideális edzőre.

Az 56 éves tréner 1992-ben végzett a San Diegó-i Egyetemen, majd videokoordinátorként meg játékosmegfigyelőként rögvest csatlakozott a Denver Nuggetshez, aztán Bernie Bickerstaff 1997-ben segédedzőnek szerződtette a Washingtonhoz. Dolgozott a Cleveland Cavaliers, a Los Angeles Lakers és a Sacramento Kings vezetőedzőjeként, emellett segédedzősködött a San Antonio Spursnél és a Golden State Warriorsnál is. Utóbbi két gárdánál összesen négyszer volt bajnokcsapat tagja – egyszer a Spursnél Gregg Popovich és háromszor a Warriorsnál Steve Kerr irányítása alatt. De megjárta a hadak útját is: kétszer rúgták ki a Cavalierstől, egyszer a Lakerstől és egyszer a Kingstől. New Yorkba azt követően hívták Tom Thibodeau helyére, hogy a Knicks a Keleti főcsoport 2025-ös döntőjét 4–2-re elvesztette az Indiana ellen. Olyan edzőt kerestek, aki hajlandó menedzselni a kezdőemberek játékidejét, nem facsarja ki őket az idény legfontosabb szakaszára, és bátran beveti a kispadon ülőket is. Brown sohasem félt az ösztöneire hallgatni, akkor sem, ha, mondjuk, Josh Hartot kellett kispadra ültetnie, vagy Mikal Bridges helyett Jose Alvaradót játszatta. „Steve Kerr nagyon jó volt abban, hogy sok játékost vetett be – magyarázta. – Azt is elővette, aki egy ideje inkább csak epizodista volt, hogy aztán kezdőként dobja be. Ezzel fenntartotta a tüzet az egész keretben.”   

A Brown, Brunson kettős persze kevés lett volna az üdvösséghez, a bajnoki cím elnyeréséhez tökéletes csapatmunkára volt szükség. S noha a főszerep a Jalen Brunson, Mikal Bridges, Karl-Anthony Towns, Josh Hart, OG Anunoby ötösre várt, Miles McBride, Landry Shamet, Mitchell Robinson, Jordan Clarkson vagy éppen Jose Alvarado szintúgy nélkülözhetetlen része volt a kirakósnak. A Knicks 53 győzelemmel és 29 vereséggel zárta az alapszakaszt, tavaly decemberben megnyerte az idényközi tornát, az Emirates NBA-kupát, s a liga negyedik legjobb támadó- és hetedik legkiválóbb védőmutatóját produkálta. Igaz, januárban volt egy kritikus időszak, amikor 11 meccsből kilencet elvesztett. 

„Mindig vannak nehéz pillanatok az idény során – reagált Mike Brown. – De éppen erre való az alapszakasz. Kifejezetten reméltem, hogy lesznek nagyobb nehézségeink, hogy szervezetként – s nem csupán csapatként, hanem teljes szervezetként – kelljen megküzdenünk a problémákkal, mert ilyenkor derül ki: képes-e mindenki összetartani.”     

Képes volt, s a San Antonio elleni finálé 4–1-es megnyerésével a Knicks elsőként duplázott, vagyis lett egyazon idényben kupagyőztes és bajnok. Jalen Brunson kapta a döntő legjobbjának járó különdíjat, az MVP elérzékenyülve ünnepelt édesapjával, a Knicks egyik segédedzőjével, az NBA-ben játékosként 9 idényt lehúzó Rick Brunsonnal. S persze ott volt a mindent eldöntő ötödik meccsen édesanyja, Sandra asszony is, aki minden mérkőzés előtt bibliai idézetet küld biztatásképpen a fiának. Az utolsó csata előtt Ézsaiás 43.2 volt az üzenet: „Mikor vízen mész át, veled vagyok, és ha folyókon, azok nem borítanak el.”   

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. július 4-i lapszámában jelent meg.)