Rio Ngumoha; Fiatalság, elszántság – Több mint ígéret

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2026.03.16. 16:43
null
Kiválóan játszott az FA-kupában a Wolverhampton ellen: a szurkolók a meccs legjobbjának választották meg a 91 százalékos pontossággal passzoló, hat párharcot megnyerő, három sikeres cselt bemutató fiatal támadót
A Chelsea-ben nevelkedett, mégis a Liverpoolban válhat sztárrá Rio Ngumoha, akiért annak ellenére rajonganak a „vörösök” szurkolói, hogy alig kap játéklehetőséget Arne Slot menedzsertől.

A Liverpool Lamine Yamalja. Akár így is utalhatnánk Rio Ngumohára, bár az összehasonlítás annyiban mindenképpen túlzó, hogy amíg az FC Barcelona szupersztárja 18 éves korára már Európa-bajnok és többek között kétszer megnyerte a spanyol élvonal aranyérmét, a Liverpool tehetséges tinije még csak most bontogatja szárnyait.

És ebben a tekintetben sokkal nehezebb út áll előtte.

Lamine Yamal ugyanis elvitathatatlan tehetsége ellenére sem biztos, hogy 16 éves kora előtt bemutatkozhatott volna bajnoki mérkőzésen az FC Barcelona felnőttcsapatában, ha a klub nem görget maga előtt milliárdos adósságot, és nem kénytelen a La Masia akadémián nevelkedő ifjú titánokban bízni, mivel nincs pénze játékosokat igazolni.

Szoboszlai Dominik ölelésében, miután győztes gólt szerzett a Newcastle ellen

Rio Ngumoha helyzetét nagyban nehezíti, hogy semmilyen hasonló „könnyítés” nem segíti a fejlődését. Pusztán az edzésmunkájával és a patikamérlegen kiporciózott játékpercek alatt nyújtott teljesítményével bizonyíthatja Arne Slotnak, hogy méltó tagja a több mint egymilliárd eurót érő liverpooli játékoskeretnek. A posztján a 46-szoros válogatott Cody Gakpo a legnagyobb vetélytársa, aki a menedzserhez hasonlóan holland, ráadásul 2023 januárjában 35 millió fontot fizetett érte a klub. A 17 éves balszélső ennek ellenére nem reklamál, teszi csendben a dolgát.

Tudja, hogy egyetlen esélye emlékezetes megmozdulásokkal kitűnni, amikor csak pályára kerül, és ezen a téren remekül halad. Pályafutása első Premier League-mérkőzésén a hosszabbításban győztes gólt szerzett a Newcastle ellen (Szoboszlai Dominik engedte el a labdát, ő pedig tizenegy méterről kíméletlenül kilőtte a kapu bal oldalát), de a Liverpool szurkolóinak nem csak ezzel lopta be a szívébe magát. Lendületes játékával és bátor cseleivel rendre megbontja az ellenfél védekezését, képes új színt vinni a támadásokba, helyzeteket kialakítani a semmiből. Fizikailag láthatóan még nincs azon a szinten, hogy felvegye a versenyt az angol élvonal izomkolosszus védőivel, akik a sebességét és robbanékonyságát úgy próbálják kompenzálni, hogy „kiteszik” az oldalvonalon kívülre, de mintha fel sem venné az eséseket – felkel és robog tovább.

 „Egészen különleges futballista. Már magában az, hogy tizenhét évesen két Premier League-csapat mérkőzésére ilyen hatást gyakorolt, bizonyítja, milyen tehetséges. Csak rajta múlik, hogy ezt a formát megtartsa, és minden alkalommal hozza. Hogy idegenben ilyen jól játszott, nagy önbizalommal vértezheti fel” – dicsérte Rio Ngumohát a BBC-nek Arne Slot, miután a Liverpool kiejtette (3–1) a Wolverhamptont az FA-kupából, és a szurkolók a mérkőzés legjobbjának választották meg a többek között 91 százalékos pontossággal passzoló, hat párharcot megnyerő, három sikeres cselt bemutató fiatal támadót.

A Liverpool három magyarja közül a védő Kerkez Milosnak is meggyűlt a baja vele edzésen

Sokatmondó az is, ahogyan Andrew Robertson, a csapat rutinos balhátvédje nyilatkozott róla, aki ugyanazon a szélen játszva figyelte a játékát.

 „Nagyon jó srác – idézte az ESPN Robertsont. – Mindenre figyel, és mindenből tanulni akar. Folyamatosan az első kerettel készül, így testközelből látom, mennyire alázatos. Fiatal kora ellenére éretten gondolkodik, a pályán gyorsan és hatékonyan dönt. Jól érzi, mikor érdemes egy az egyben rávezetni a védőre a labdát, hogy inkább az alapvonal felé cselezzen, középre törjön vagy passzoljon. Kezdőként hetven percet játszott, ami rengeteget számít a fejlődése szempontjából, meg vagyok győződve róla, hogy a több játéklehetőséggel csak egyre jobb és jobb lesz. Fényes jövő áll előtte.”  

Egy biztos, a Liverpool jó üzletet kötött, amikor 2024-ben megszerezte Rio Ngumoha játékjogát a Chelsea-től, amelynek akadémiáján nyolcéves kora óta nevelkedett. A transzfer nagy visszhangot váltott ki, a londoniak vonakodva váltak meg korosztálya egyik legtehetségesebb játékosától, aki azonban menni akart, mert úgy érezte, máshol hamarabb odakerülhet az első csapathoz. A megérzés helyesnek bizonyult, a „vörösök” egy évvel az átigazolást követően profi szerződést kötöttek vele, és a 2025–2026-os idényben már 18 mérkőzésen lépett pályára.

 

A két klub közötti csörte persze az átigazolással nem ért véget. Habár Ngumoha szabadügynökként távozott a Chelsea-től és ingyen írt alá új klubjához, fiatal kora miatt a Liverpoolnak kompenzációs díjat kellett fizetnie érte. Jó esetben a felek megegyeznek ennek mértékében, ezúttal viszont a tárgyalások nem hoztak eredményt, így az ügy az erre szakosodott bizottság (PFCC) elé került. Az idén februárban kihirdetett döntés a Liverpoolt 2.8 millió font átigazolási díj azonnali megfizetésére kötelezte, emellett a Chelsea további 4 millió fontra jogosult különböző bónuszfeltételek teljesülése esetén, ráadásul a londoniak a futballista következő klubváltásakor az átigazolási díj 20 százalékát is megkapják.

A Liverpoolnál minden bizonnyal nem búslakodnak túlzottan az ítélet miatt, különösen, ha a futballista beváltja a hozzá fűzött reményeket. Az mindenesetre biztató, hogy a hozzáállásával látszólag nincs gond.

„Természetesen szeretnék sokat játszani, de bízom a menedzserben – nyilatkozta Ngumoha a Nottingham 1–0-s bajnoki legyőzését követően az interjúzónában, miután percekre állt be. – Igyekszem elnyerni a bizalmát azzal, hogy keményen dolgozom és a maximumot nyújtom, remélem, ez idővel minél több játékperchez vezet. Nagyon jól érzem magam a klubnál. Napról napra a világ legjobb játékosaival készülök, rengeteget tanulok tőlük. A pályán mindent annak rendelek alá, hogy segítsem a többieket, szeretném megmutatni, hogy hasznára lehetek a csapatnak. Mindegy, hogy mikor, mennyi időre és hol van rám szükség, készen állok!”  

 
Született: 2008. augusztus 29., Havering (Anglia)
Állampolgársága: angol, nigériai
Posztja: balszélső
Klubja: Liverpool (2024–)
névjegy: Rio Chima NGUMOHA  

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. március 14-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
1 órája

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
4 órája

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
18 órája

Szoboszlai: Ha így folytatjuk, örülhetünk, ha a Konferencialigában indulhatunk

Légiósok
21 órája

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
22 órája

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
Tegnap, 18:00

A kiesés elől menekülő Spurs legyőzésével feledtetné a hétközi BL-botlást a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:01

A liverpooli öltöző titka, rejtély a jégkorongpályán – hol a hiba a képeken?

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:16
Ezek is érdekelhetik