„Az az igazán veszélyes, ha valaki semmit sem csinál” – Hosszú Kávé Szívós Zoltánnal

– Annak idején a Tv-torna közismertté és közkedveltté tette a közreműködőit. Ön milyen visszajelzéseket kap a Teletornáról?
– A műsor május hatodikán, a magyar sport napján indult, és a nyári szünet után szeptemberben folytatódik. Az ismerősöknek tetszik, kedvelik a közreműködő két színészt, Póka Évát és Petridisz Hrisztoszt, rólam pedig azt mondják, olyan vagyok élőben is, mint a képernyőn, nem éreznek mesterkéltséget. Az újpesti Victory Fitnessben szenior közönségnek tartok edzéseket, a vendégeim az első számú szurkolóim.

– Személyi edzőként miként esett önre a tévés stáb választása?
– A Teletorna szerkesztőjével, Zobin Krisztinával a Hajós uszodából ismerjük egymást. Ő vízilabdaedző volt, én a szinkronúszó-válogatott erőnléti trénereként dolgoztam. Kriszti aztán a köztelevízióhoz került, és amikor kiderült, hogy edzőt keresnek a Teletornához, beajánlott. E-mailben kaptam leírást arról, milyen típusú trénerre lenne szükség, s rögtön azt gondoltam: igen, ez én vagyok!

– Miért?
– Fontos volt, hogy kicsit más megvilágításba kerüljenek az edzések. Az Idősebbek is elkezdhetikben gyógymódként tálaljuk a mozgást a különböző problémákra. Én pedig nagyon elmélyedtem a fájdalomcsillapítás tudományában, már csak azért is, mert fiatalon rengeteg sérüléssel bajlódtam. Küldetésemnek tekintem, hogy az embereket minél gyorsabban megszabadítsam a fájdalmaiktól. Szempont volt a kamera előtti laza jelenlét is, és mivel hét éve forgatok a Gyerünk, anyukám! című netes oldalnak, nem feszélyez, ha filmeznek. Kedvelem a humort, aminek igenis lehet helye az edzéseken, bármilyen magasztos cél érdekében dolgozunk is.

– Hol szedte össze a sérüléseit?
– A Heves vármegyei Boldogról származom, a faluban a futball volt az egyetlen sportolási lehetőség. Én persze ennek is örültem, más kérdés, hogy sajnos nem voltak erőnléti edzéseink. Márpedig az a gyerek, akinek nincs meg a genetikája az adott sportághoz, szakszerű erőnléti munka híján óhatatlanul lépéshátrányba kerül. Rengeteg tehetséges srácot láttam, de egyikük sem futott be látványos karriert, mert hiányzott az a felkészítés, amely megóvta volna az ízületeiket, fejlesztette volna a mozgásukat, megőrizte volna a lazaságukat.

– Meddig repítette a futballkarrierje?
– Szoktam viccelődni azzal, hogy öt alkalommal magyar válogatott voltam, valójában ez úgy pontos, hogy – ismerősök jóvoltából – vasutasválogatott lehettem. Amúgy a Pest megyei első osztályban szerepelt a legmagasabban jegyzett csapatom. A sérüléseimről volt szó, íme, egy kis ízelítő a talajtól felfelé haladva: lábujjtörés, sarok- és térdműtét, válloperáció, tavaly kettő is, korábban testnevelés szakosként csukló-, hát- és könyökbántalmak. A rehabilitációk során fizikai és mentális téren egyaránt rengeteget segítettek a tapasztalataim. Utóbbit azért is hangsúlyozom, mivel mentáltréner is vagyok.

– Visszatérve a Teletornára: amikor jelentkezett a műsorba, tudott arról, hogy másfél évtizeden át volt már hasonló, igen kedvelt műsora a köztévének?
– Mivel 1985-ben születtem, elkerültük egymást a Tv-tornával. Miután kiválasztottak a castingon, utánanéztem, és meglepve tapasztaltam, milyen sokak emlékezetében él, s milyen jó szívvel gondolnak rá.

– Az Idősebbek is elkezdhetik cím ugyan összeköti a két műsort, mégis mennyiben más a mostani adások célközönsége?
– A korábbi tévétorna „gyerünk, húzzunk bele” típusú, felpörgetős, aerobikos jellegű edzéseket kínált. A miénk alapvetően a szenior korosztálynak szól, bár mindenkinek ajánlom. Aki mozgásszervi gondokkal küzd, annak azt üzenjük: a mozgás egyfajta gyógyszer is. Gyakran tapasztaltam, ha valakinek fáj valamije, orvoshoz fordul, aki többnyire pihentetést javasol vagy gyógyszert ír fel. Én viszont azt állítom, hogy a legtöbb esetben a gyengeségeink fájnak, tehát inkább általános erősítést javasolok; mozgatni, erősíteni kell az adott testrészt, s ha elkezdünk célzottan foglalkozni vele, kiderül: mozgással elmulasztható a fájdalom.

–  A Teletorna gyakorlatainak összeállításában mennyire van szabad keze?
– Boldog vagyok, mert nagyon nagy szabadságot élvezek. Annyi megkötés volt, hogy ne menjünk le a talajra, mert az egészen más perspektíva a kamerának; jobbára álló vagy legfeljebb ülő helyzetben tornászunk. A cél, hogy a rendelkezésünkre álló öt percben minél kevesebb otthoni előkészülettel, minél kevesebb eszközzel adjunk mozgás­inspirációt a nézőknek.

– A partnere a színész-rendező Póka Éva és a színész-szinkronszínész Petridisz Hrisztosz. Gyorsan közös hullámhosszra kerültek?
– Az első castingon edzőket és színészeket is megnéztek. A másodikon az én helyem már stabilnak tűnt, ám a színészek között még keresgéltek, váltogatták a négy férfit és négy hölgyet, kiderítendő, milyen a kémia köztük és hármunk közt. Évával és Hrisztosszal mintha ezer éve ismertük volna egymást – nyitottak voltak, kommunikatívak.

– Mennyire valósak az általuk bemutatott problémák?
– Teljes mértékben. Hrisztosz például táncosként kezdte a pályafutását, volt hivatásos néptáncos, és az Operettszínház művészeként a mai napig szerepel zenés darabokban. A térdeit bizony megviselte a szép hosszú karrier. Ha erre tekintettel mutatunk be alternatív gyakorlatokat, a néző még inkább azonosul a látottakkal. Letettünk például két könyvet egy székre, Hrisztosz ezekre ült le és ezekről állt fel. Így csökkentettük a mozgástartományt, mégis elkezdtük erősíteni a lábizmait.

– Öt perc torna mire elég?
– A Teletorna azoknak szól, akik még nem kezdtek el sportolni vagy nagyon régen abbahagyták. Nulláról indulva a napi öt perc – hetente kétszer-három-négyszer, ki hányszor kapcsolja be a készüléket – apró lépés afelé, hogy egy szép napon a néző esetleg átlépje valamelyik edzőterem küszöbét. Az én felelősségem, miképpen tudom a képernyőn át tálalni a mozgást. Ha képes vagyok vonzóvá tenni, a néző rálép a rendszeres mozgás felé vezető útra. Ebben a reményben dolgozom minden adásban. Nem szeretnék csupán háttérzaj lenni, akire rá se hederítenek házi munka közben az emberek.

– Miképpen tudná megnyugtatni azokat, akik sérüléstől tartva karosszékben ülik végig a műsort?
– Nem lehet száz százalékig kizárni a sérülést, de gondosan bebiztosítva tálalom a gyakorlatokat, s ez minimálisra csökkenti a kockázatot. Ha például támadóállásban nyújtunk, eleve felhívom a figyelmet rá, mennyi olyan tárgy lehet az otthonunkban, amelyre támaszkodhatunk. Első a biztonság, ha instabilitást érzünk gyakorlat közben, kapaszkodjunk meg bátran. Persze a nézőnek is megvan a felelőssége, hogy milyen intenzitással veti bele magát a tornába. Lehet egy láblendítést okosan csinálni, és meg lehet próbálni a balettművészeket utánozni… Hozzáteszem: szerintem az igazán veszélyes az, ha valaki semmit sem csinál.

– Az internetes bemutatkozó névjegyében a testnevelőtől a személyi edzőn, a gerinctréneren, a mentáltréneren át a life coachig számos titulus szerepel. Melyik valójában Szívós Zoltán?
– Ezek egy pályafutás állomásai, ami hét év irodai munka után testnevelőként indult, majd voltam csoportos edző, személyi edző, elmélyedtem a fájdalomcsillapításban, sőt egy időben „sztárkodtam” is, nagyszínpadról mozgattam meg tömegeket. Manapság főképpen erőnléti edzőként dolgozom. Vannak utánpótláskorú vívóim, van futballistám, jégkorongozóm, sőt táncosom is, utóbbi térdkalácsficam után, a visszatérés reményében keresett meg – sikerrel. Fő motivációm, hogy segítsem az embereket a fejlődésükben. Nagyon érdekel a sport mentális része, szívesen nézek filmeket, olvasok könyveket arról, miképpen küzdik le a sportolók a nehézségeiket, akár egyetlen idényen belül is. Ahogy tette azt anno a Real Madridnál az akkor már világsztár, ám a csapatból kiszoruló David Beckham.

– Idősebbek is elkezdhetik – ez volt a mottója a korábbi és ez a mostani tv-tornának is. De vajon elkezdik, elkezdjük-e?
– Sohasem késő! Jár hozzám egy 60 éves hölgy, az edzéseken úgy emelget 40 kilós súlyt, hogy lényegében semmiféle sportos előképzettsége nincs. De már nem sérül meg, nem fáj a csípője, a dereka, a térde, mi több, erősödik, formásodik. A fitnesztermünk mellett működik egy gyógyszertár, nemegyszer kint, az utcán is várakoznak az emberek. Ezt látva azt kívánom: bárcsak az edzőterem recepciójánál kígyózna a sor! Jobban megérné sportra költeni, mint gyógyszerre.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. augusztus 9-i lapszámában jelent meg.)