A zene nyelvén szól a futballhoz – Hosszú Kávé Juhász Leventével

– Hol tanult meg a labdával dekázni? 
– Nem tanultam meg, viszont van erről egy kedves történetem. Az egész előadásban egyetlenegyszer kell a labdához érnem. Egy táncos passzolja, én pedig továbbítom. De olyan erős fény világít a szemembe, hogy szinte sohasem látom meg a labdát – csak amikor már elgurult mellettem. Ám egyszer sikerült megállítani, és annyira elhittem, hogy én vagyok Alfredo Di Stéfano, hogy elkezdtem emelgetni. De amikor az arcom előtt volt a labda és elindult lefelé, rájöttem, hogy én csak a Di Stéfanót játszó színész vagyok, aki egyébként nem tud dekázni. A lényeg, hogy a színpadon a Real Madrid többi játékosa ott dekázik mellettem, és mindezt a nézőtéren ülők együttes cselekedetként érzékelik.

– Mennyit tudott korábban a csatárcsillagról? 
– Nem sokat, annyit alapvetően, hogy argentin származású, rendkívüli képességű játékos volt. A darab írása során tudtam meg, hogy nem a barátságosságával tűnt ki, gyanakodva fogadta Puskás Ferencet, amikor Madridba került, s csak azután fogadta el, hogy meggyőződött a tudásáról. Azután már magától értetődően történt, hogy egy célért küzdöttek a pályán. Ezeket az eseményeket foglaljuk össze egy három és fél perces dalban. 

– Milyen elképzelések alapján komponálta a Puskás, a musical című darab zenéjét? 
– Szerencsés helyzetbe kerültem, mert a futball az én életembe ezzel a darabbal lépett be. Fontosnak tartom, hogy nem valamilyen módon érintettként vagy rajongóként kerültem közelebbi kapcsolatba vele, hanem külső szemlélőként tekinthettem rá. A sportot alaposan ismerő barátaimmal beszélgetve jöttem rá a futballnak mint játéknak az összetettségére, és hogy több van a sportág mögött, mint ami elsőre látszik. Viszont a zeneszerzésben a legfontosabb kapaszkodókat a családi és az emberi történetek jelentették. Mindig olyan zenét szeretnék komponálni, ami támogatja a darab dramaturgiáját. Nemcsak dalok sorát írom ilyenkor, hanem egy önmagát megtartó és egy önmagára utaló rendszert alkotok. Remélem, a Puskásban a zene nyelvén szólok a futballról.

– Augusztusban lesz öt éve, hogy változatlan sikerrel játsszák a musicalt. Mi a titka? 
– Szerintem elsősorban az, hogy nem egy rétegnek, nemcsak a futballrajongóknak szól, hanem bárki megtalálhatja benne, ami őt a történettel kapcsolatba hozhatja. Minden nézőt más-más esemény érinti meg. Valakinek az Aranycsapathoz vagy a focihoz van kötődése, másoknak egy család szétszakításához, illetve ahhoz a nem túl jó emlékű történelmi korszakhoz. Ez a mi sztorink, amit lehet ünnepelni, és kell is, mert az emlékezést helyettünk nem teszi meg más.

– Összeszokott csapatnak látszik a Galambos Attila, Szente Vajk, Juhász Levente szerzői trió. Hogyan találtak egymásra?     
– A Pesti Magyar Színiakadémián tanultam, és Szente Vajk tanított a zenés mesterség tudományára. Nagy érdemének tartom, hogy megpróbálta feltárni bennünk, akadémistákban a színészet melletti egyéb képességeinket is. Hát, bennem sikerült… Hat év múlva írtuk meg az első négy közös dalunkat, majd egy évre rá, 2018-ban Kecskemét város 650 éves fennállásának ünnepére nekiveselkedtünk a Beszélő köntösnek. Onnantól dolgozunk együtt, a közös munka eredménye a Macskafogó, a Puskás, a Kőszívű és az idén ugyancsak Kecskeméten műsorra tűzött újabb musical, A trón.

– Melyik hivatás áll közelebb az egyéniségéhez: a színészi vagy a zeneszerzői?     
– Még gondolkodnom sem kell ezen, annyira egyértelmű, mégpedig a Covidnak a kultúrát ellehetetlenítő ideje óta. Láttam színészeket szenvedni, hogy nem léphetnek közönség elé. Akkor rájöttem, hogy nekem sokkal fájóbb lenne, ha a zeneszerzéstől tiltanának el…

–  Közel húszéves pályáján hová helyezi el a Puskás, a musicalt?     
– Ez volt az első határozott jelzés, amely abba az irányba mozdított el, hogy ne csak amolyan félmunkaidőben foglalkozzak a zeneszerzéssel. Inspirált, hogy fejlesszem magam, mert tudatában vagyok, hogy az idő múlásával semmit sem lehet ugyanúgy csinálni, mint korábban. A Puskás tehát azt jelentette, hogy érdemes járnom ezt az utat. Szeretek azon dolgozni, amit éppen csinálok: persze jó, ha szeretik a nézők, a közönség is, de nem a népszerűség utáni vágy vezérel, hanem magamat akarom a szerzeményeimmel újra és újra legyőzni.

– A Kőszívűben Palvicz Ottót, Baradlay Ödönt és öccsét, Jenőt is alakította. Három különböző karakter. Nem zavaró?     
– Eredetileg Ödön voltam Kecskeméten, majd egy ízben Jenő szerepébe kellett beugranom. A császári tiszt uniformisában Pesten kellett többször is színpadra lépnem. Van egy közös mindhármukban, mégpedig az, hogy erős tartást és hitet bizonyítanak azon túl, hogy szeretik a hazájukat. Az okoz nehézséget, amikor két szereplőt más-más alkalommal, de ugyanabban a jelenetben kell életre keltenem. Mint például az isaszegi csatában, ahol ismerni kell a harc koreográfiáját mindkét oldalról, figyelni arra, hogy Palvicz például jobbal vív, Ödön pedig ballal. Eddig sikerült megoldanom…

– A televízióban nagy érdeklődés övezte a Hunyadi című sorozatot, miközben Kecskeméten a Hunyadiak felemelkedéséről szól A trón című musical. Van köze a kettőnek egymáshoz? 
– Még a vetítés előtt kezdtük el Szente Vajkkal és Galambos Attilával A trón színpadi megvalósítását. A legnagyobb örömünkre telt házas előadásokkal, nagy sikerrel adjuk elő Kecskeméten. A mi történetünk később, gyakorlatilag a nándorfehérvári csata idején kezdődik, várva a sportnyelven magyar–török meccsnek nevezhető viadal kimenetelét. Ebben az évadban még sokszor kerül műsorra, benne a tragikus sorsú Hunyadi Lászlót alakítom.

– Nem lehet nem észrevenni, hogy több fiatal színész egyaránt ott van a Puskás, a Kőszívű és A trón színlapján. Ez a véletlen műve?     
– Semmiképpen sem. Szente Vajk – ahogy általában bármelyik rendező – szeret a már ismert és bevált munkatársakkal dolgozni, akik a különböző előadásokban újabb és újabb kihívások elé állhatnak. Jó érzés ebben az összeszokott csapatban dolgozni.

– Ön a kezdetektől szabadúszóként játszott számos színházban. Tudatosan alakította így a karrierjét?     
– Nem, tulajdonképpen így következett az évek során, mindig jöttek új munkák, új feladatok más színházakban. Most azonban változott a helyzet, mert áprilistól az új Erkel Színházhoz szerződtem zenei konzulensként. Egy világhírű magyar zeneszerző nevét viselő intézményben megtisztelő feladat lesz a hírnév erősítése mellett a saját zenei vonalamat tovább szélesíteni.

– Megfigyelhető eddigi szerepeinek széles skálája. Van kedvelt műfaja?     
– Hogy különböző műfajokban lépjek színpadra, azért volt fontos az életemben, hogy még karakteresebb színházi zeneszerzővé válhassak. Ahhoz, hogy jó színházi zenét írjon valaki, fontos a színpad oldaláról is megtapasztalni a színházat. Már az általános iskolai tanulmányaimban jelen volt a zene, egyszerűen gyerekként is érdekelt. Sok hangszeren játszom kicsit, de egyiken sem elég jól. Rájöttem, hogy sokkal jobban érdekel rendszert alkotni a hangszerek összességéből, mintsem hogy egy hangszeren mesterszinten játsszak. A meglévő tudásomat sok helyről szedtem össze, és mindez a Baptista Teológiai Akadémián dr. Almási Kornél Zsolt útmutatásával rendeződött a gondolatvilágomban szerves egésszé.

– Elképzelhető, hogy a jövőben a Puskáshoz hasonlóan sportos témájú színpadi darabhoz szerez zenét?     
– Nagyon reméljük, hogy hosszú út áll még a szerzői triónk előtt, és mivel rengeteg izgalmas, sikeres vagy drámai történettel megáldott a magyar sport, biztos vagyok abban, hogy lehet belőlük újabb népszerű előadást létrehozni. A Puskást alakító kollégám, Veréb Tamás például elmondta, mennyire szívesen játszana a híres ökölvívóról, Papp Lászlóról szóló darabban.  A mai sportéletet csak közvetve ismerem, tudom, hogy ami a labdarúgásban hetven éve a Honvéd és Puskás Ferenc volt, ma nagyjából a Ferencváros csapata és Szoboszlai Dominik profi helytállása a Liverpoolban. A legkiválóbbakat pedig ugyebár illik legalább társalgási szinten ismerni. Én igyekszem a testi-lelki egészségemet futással megőrizni, megnyugtat és mintegy kisimítja, rendezi a gondolataimat. Eljutottam ugyan a félmaratoniig, de csúcsokat nem tervezek döntögetni. És azt sem ígérhetem, hogy egyszer a színpadon sarokkal fogom továbbítani a labdát…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. május 10-i lapszámában jelent meg.)