Egyáltalán nem hétköznapi tettet hajtott végre a Veszprém férfi kézilabdacsapata a klubvilágbajnokság keddi elődöntőjében a Magdeburg kiejtésével. Ezt jól mutatja, hogy a BL-címvédőt március 1. óta egyedül a Füchse Berlin tudta legyőzni még március 21-én a német bajnokságban. Bennet Wiegert világverő csapata azt követően 30 tétmeccsen át megállíthatatlannak bizonyult.
Ezt a sikersorozatot tudta Egyiptomban lezárni az Építők, amely 20 gólon tartotta az általában szédületes sebességgel és kegyetlen hatékonysággal kézilabdázó ellenfelét. Nagyon sokáig kellett kutatnunk, hogy legutóbb mikor lőtt ilyen kevés gólt a Magdeburg, az elmúlt évek hihetetlen meccsdömpingjében két ilyet találtunk, mindkettőt a BL-ben: a 2024. november 20-i zágrábi (22–18) és a 2023. szeptember 21-i barcelonai vereség (32–20) volt hasonló.
A Veszprém kapusa, Rodrigo Corrales kiemelkedően játszott, 13 védésével 42 százalékos hatékonysággal zárta az összecsapást. Minden jel arra utal, hogy a rutinos spanyol az elmúlt egy-két évad visszafogott teljesítménye után az ősszel ismét magára talált. Ahogyan a Veszprém védekezése is biztató képet fest az idény (leges)legelején, amiben a két specialista, Ali Zein és Thiagus Petrus rutinja sokat számít.
„Ha ez a csapat képes erre, akkor rengeteg mindent elérhetünk – mondta a keddi 23–20-as győzelmet követően Xavier Pascual vezetőedző. – Mert amikor alázatról beszélünk, az nem taktikai elemeket, védekezést és támadást jelent. Ennek az a lényege, ki akar igazán nyerni, ki akar igazán harcolni. És a második félidőben tüzet láttam a játékosaim szemében. Edzőként ez fantasztikus érzés. Ezt szeretném minden egyes alkalommal látni.”
Hiába a rengeteg nyári változás, a Veszprém idénykezdete – az Aalborg elleni BL-nyitányt leszámítva – egyelőre hasonlóan magabiztos, mint egy évvel ezelőtt. Azzal kapcsolatban még mindig korai bármit is jósolni, hogy ez mire lehet elég tavasszal, amikor a három legfontosabb trófea, a bajnokság, a kupa és a BL sorsa eldől, de az önbizalom növelése szempontjából a minél eredményesebb őszi szereplés igenis fontos lehet. Tavaly ilyenkor – ugyanígy Kairóban – meglett a végső győzelem, amitől már most is csak egyetlen lépésre van a csapat.
Jehja El-Dera, a Veszprém irányítója: |
![]() „Örülök, hogy döntőbe jutottunk, hogy megvédhetjük a címünket, és külön öröm, hogy ezt hazámban, a barátaim között érhetem el. Játékosként úgy érzem, hogy folyamatosan tudunk fejlődni. Két hónapja dolgozunk azért, hogy itt lehessünk és megnyerjük ezt a találkozót. De azt is látom, hogy én most csak a tudásom felét adtam ki magamból – képes vagyok ennek a duplájára is. Ez mutatja meg igazán, hogy kik vagyunk csapatként. Szeretném, ha az évad hátralévő részében még ennél is jobban teljesítenénk.” |
„Az elődöntőben meg tudtuk mutatni, hogy mi van bennünk, milyen jól játszunk és mekkorát tudunk küzdeni egymást segítve. Hatalmas harc volt a pályán, de szerencsére a nehéz időszakokban összezártunk. Mindkét csapat kiválóan védekezett, és ez most sokkal hangsúlyosabb volt, mint a támadójáték. Hátul kemények voltunk, elöl pedig hosszú akciókat vezettünk, mindkettő kulcsfontosságú volt a győzelemben. Nem számít, hogy éppen legutóbbi klubom, a Barca lesz az ellenfelünk, a döntő az döntő. Meg akarjuk nyerni, bárki is álljon a túloldalon!” – mondta Thiagus Petrus, a Veszprém védője.
Ahogyan Xavier Pascualnak a Veszprémbe, Carlos Ortegának is több mint egy sor új játékost kell beépítenie a Barcába. Persze a két legfontosabb láncszem, a kapus Emil Nielsen és a jobbátlövő Dika Mem a csapatnál maradt, ráadásul az általában egyszerre két, de inkább három különböző feladatot ellátó beálló, Ludovic Fabregas éppen Veszprémből igazolt a csütörtöki ellenfélhez.
A veszprémieknél Ahmed Hesam sérülés miatt hiányzott az elődöntőben, de a másik három egyiptomi jól játszott hazai pályán. Ahmed Adel és Ali Zein ötször, Jehja el-Dera négyszer talált be a Magdeburg kapujába. A szélsőjátékban mindenképp maradtak kiaknázatlan lehetőségek, ahogyan Nedim Remilitől is többre lesz szükség ahhoz, hogy 2013, 2014, 2017, 2018 és 2019 klubvilágbajnokát felülmúlják. A tavalyi elődöntő hosszabbításban dőlt el, amelynek 29–29-ről indulva 39–34 lett a vége.
FÉRFI KÉZILABDA KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYIPTOM
DÖNTŐ
Október 2., csütörtök
19.00 : ONE VESZPRÉM HC–Barca (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
A 3. helyért
16.15: Magdeburg (német)–Al-Ahli (egyiptomi) (Tv: Sport1)