Kopasz Bálint történelmet írna: 3:20 perc alá vinné az 1000 méteres időeredményt

PATAI GERGELY, POZSONYI SZILÁRDPATAI GERGELY, POZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.08.30. 09:02
null
Kopasz Bálintot már nem csak az érmek foglalkoztatják, hanem az időeredmény is (Fotó: Tumbász Hédi)
Tokió után sem lassított az olimpiai bajnok Kopasz Bálint, aki az idén egyesben 1000, míg Nádas Bencével párosban 500 méteren szerzett világ- és Európa-bajnoki címet. A 25 éves kajakozó egyre erősebbnek érzi magát, a taktikát pedig továbbra is csak akkor találja ki, miután lecsapódik a rajtgép.


– Az idei világversenyeken még nem osztottak párizsi kvótákat, ön mégis sokat vállalt, a vébé és az Eb után az országos bajnokságon is elindult. Miért volt szükség ilyen sűrű menetrendre az olimpia utáni évben?

– Egyszerűen csak nem akartam kiesni a ritmusból – válaszolta a K–1 1000 méteren olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint. – Fiatal vagyok még, jól bírom erővel, ráadásul az olimpiai aranyérem pozitív töltetet adott, úgy voltam vele, miért ne tudnék az idén is hasonló formában versenyezni. A vírushelyzet miatt amúgy is kimaradt egy év, de én akkor sem álltam le, ennek is köszönhető, hogy Tokióban jól jött ki a lépés. A régi nagy bajnokok gyakran tartottak hosszabb-rövidebb pihenőt az olimpia után, de úgy éreztem, hogy fizikailag és mentálisan is szükségem van a versenyterhelésre, később pedig hálás leszek magamnak, hogy ezt az évet is végigcsináltam.

– Világ- és Európa-bajnoki cím lett a jutalma, pedig nem indult jól az idény...
– A sevillai edzőtábor után nehéz időszakon mentem keresztül, sérülés miatt két hetet teljesen kihagytam, majd másfél hónap kellett, hogy újra jó formába lendüljek. Nem mondom, hogy nem viselt meg, de ebből is felálltam, ugyanakkor nem gondoltam volna, hogy a páros mellett egyesben is sikerül megnyernem mindkét idei világversenyt.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON!

– Melyik volt a fontosabb, a vébéarany vagy az Eb-címvédés?
– Inkább a világbajnokságra időzítettük a csúcsformát, már csak azért is, mert egy éve Koppenhágában kikaptam Fernando Pimentától, szerettem volna visszavágni neki. Életem legnehezebb ezer métere volt a döntő, ugyanakkor a legkülönlegesebb is, mert erős szembeszélben, az igencsak kedvezőtlen kettes pályán sikerült nyernem. A saját ritmusomra koncentráltam, nem is figyeltem a többieket, csak a célban néztem balra – akkor láttam, hogy szinte egyszerre rúgtuk be a hajót Pimentával. Elképesztően szoros csata volt, végül öt század döntött a javamra.

– A müncheni Európa-bajnokságon viszont nagy fölénnyel nyert, pedig féltávnál még egy hajóhossz előnye volt a portugálnak. Előre eltervezte, hogy a hajrára tartogatja a puskaporát?
– Nem szoktuk kitalálni a taktikát a futam előtt, mert sok múlik azon, hogy milyen a pálya, hogyan alakul a széljárás. Miután lecsapódik a rajtgép, néhány húzásból már érzem, mennyire kell beosztanom az erőmet, mikor érdemes hajrát indítanom. Sokat számít, hogy mentálisan erős vagyok, az Eb-n sem estem kétségbe attól, hogy sokáig Pimenta vezetett, az utolsó kétszázon pedig meg tudtam indulni, amivel sikerült megtörnöm. Az, hogy az idény végén is képes vagyok ilyen hajrára, jól mutatja, hogy fizikailag sokat erősödtem, de ez elsősorban édesanyám érdeme.

– Aki egyben az edzője is, immár tizenhat éve. Minek köszönhető, hogy ilyen jó párost alkotnak?
– Nem fogja elhinni, de egyáltalán nincsenek konfliktusaink. Sohasem veszekszünk, ritkán emeli fel a hangját, kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Amióta az eszemet tudom, emberileg és szakmailag is felnézek édesanyámra, maximálisan megbízom benne és a módszereiben. Az állandóságban hiszek, ezért sokat számít, hogy a jól megszokott, nyugodt környezetben készülhetek, nem frusztrál semmi az edzéseken. Így aztán fel sem vetődött az edzőváltás, az eredmények pedig azt mutatják, nem is lenne rá szükség.

– Ezer méteren gyakorlatilag verhetetlen, az országos bajnokságon mégis ötszázon indult. Milyen tervei vannak ezzel a távval?
– Egyesben semmilyenek, mert bármennyire szeretem is, nem olimpiai szám. Az országoson eredetileg nem is álltam volna rajthoz, hiszen nagyon elfáradtam az idény végére, ám végül a klubom miatt egy távot vállaltam – azért az ötszázat, mert ezer méteren erősen foghíjas volt a mezőny. A páros viszont a párizsi olimpián visszakerül a műsorra, nem rossz előjel, hogy Nádas Bencével az idén világ- és Európa-bajnokok lettünk.

Kopasz Bálint olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő a királyszámban, de úgy érzi, még mindig van feljebb (Fotó: Földi Imre)
Kopasz Bálint olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő a királyszámban, de úgy érzi, még mindig van feljebb (Fotó: Földi Imre)

– Huszonöt éves korára mindent elért, amit a királyszámban el lehet, olimpiát, világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyert. Van még feljebb?
– Hogyne lenne! Nemcsak az érmek foglalkoztatnak, hanem az időeredmény is, szeretnék három perc húsz másodperc alá bekerülni, akkor valóban történelmet írnék. Az olimpián közel jártam hozzá, úgy éreztem, maradt is bennem tartalék, de hiába vagyok jó formában, ez nem csak rajtam múlik, ideális vízhőmérséklet és erős hátszél is kell hozzá.

– Nyugtasson meg, hogy a következő néhány hétben messzire elkerüli a csónakházat.
– Ígérem, így lesz! Aki ismer, tudja, hogy maximalista vagyok, de éppen ezért szükségem van a kikapcsolódásra, ilyenkor beszélni sem szeretek a kajakról, a futamaimat is csak ritkán nézem vissza. Inkább kirándulok az osztrák hegyekben, sporttáplálkozási könyveket olvasok, igyekszem feltöltődni, hogy aztán újult erővel vágjak bele a felkészülésbe.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik