MTI
2018.08.25 18:29 Frissítve: 2018.08.25 19:06

Kajak-kenu vb: jól kezdett a két 500-as kajak négyes

A magyar férfi és női 500 méteres kajak négyes is magabiztos előfutam-győzelemmel kezdte meg szereplését a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

 

A férfiak – Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter és Kuli István – elsőre ugyan kiugrottak, de a visszalövés után másodszorra is jól jöttek el a rajtból, s végig vezetve, a célba közel egy hajóhossz előnnyel érkezve nyertek. Korábban a nagy rivális németek és spanyolok is megnyerték előfutamukat, így a magyarokhoz hasonlóan ők is kihagyhatják a középfutamot, s készülhetnek a vasárnapi döntőre.

 
A három magyar aranyérmet hozó szombati döntőkről ide kattintva olvashat!

A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra alkotta női kvartett – amelynek mind a négy tagja szerzett már legalább egy aranyérmet Montemorban ugyancsak megspórolta magának a második fordulót, az előfutamban félgőzzel elért első hely után ugyanis máris finalista.

A Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenus duó is előfutamozott fél kilométeren, második lett, s ebben a számban ez ugyancsak döntőt ért. Folytatás vasárnap.

A 200 méteres előfutamokból ugyanakkor egyik magyar egység sem tudta egyből a döntőbe verekedni magát, igaz, Lucz Dórának és a korábban Balaska Márkkal párosban aranyérmes Birkás Balázsnak (mindkettő K-1) erre nem is volt lehetősége. Birkás ezzel együtt megnyerte futamát, míg Lucz másodikként ért be a címvédő és olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington mögött.

Ők ugyanúgy a középfutamban folytatják majd vasárnap délelőtt, mint az első pályáján negyedik Korisánszky Dávid (C-1) és a szegediek vb-újonc duója, a hatodik hellyel bemutatkozó Nagy Bianka és Molnár Csenge (C-2). Utóbbi két számban az első három hely automatikus fináléba kerülést ért.

Szombaton zárásként a Balla Virág, Takács Kincső kenus duó szállt vízre a magyarok közül, a győri egység az új olimpiai szám, az 500 méter páros második középfutamában fölényesen nyert, így a vb utolsó napján éremért küzdhet.

A TOVÁBBI PROGRAM MAGYAR IDŐ SZERINT
Vasárnap

200 és 500 méteres középfutamok 11.00
200 és 500 méteres döntők 13.00
5000 méteres döntők 16.00

2023.01.23 23:09:30

Kajak-kenu nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Duna hátán tömegével, a parttól számolva egymás mellett öt sorban (!) siklottak a különféle hajók, és ahogy Feró bácsi mondta, a Római-part volt a proli Riviéra vagy Abbázia, aki menő volt, felment egészen Esztergomig vagy megkerülte a Szentendrei-szigetet.

2022.12.24 20:38:33

Kajak-kenu nemzetisport.hu

A K–1 1000 méter regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnoka a munkában hisz.

2022.07.10 09:53:07

Kajak-kenu POZSONYI SZILÁRD

A sportágnak köszönheti a szerelmét is: férje a kétszeres olimpiai bajnok német Tom Liebscher.

2021.10.02 21:01:28

Kajak-kenu MTI/ CS. B.

Az ifjúságiaknál Sellyei Csanád győzött, míg az ezüstérmet Kolozsvári Brúnó szerezte meg.

2021.09.19 08:24:44

Kajak-kenu V. Á.

Csipes mellett a Hajdu, Fekete páros, a női kenu négyes, valamint a női kajak négyes is ezüstérmes lett • Aranyérmes a kajak kettes vegyes páros.