Kajak-kenu: Varga Ádám szerint reális esélye van a világbajnoki címre

2023.06.02. 17:39
null
Varga Ádám a vb-címre hajt (Fotó: Koncz Márton)
Varga Ádám olimpiai ezüstérmes kajakos szerint reális esélye van a kvótaszerzése, vagy akár a világbajnoki cím megszerzésére is a duisburgi vb-n.

 

A 23 éves sportoló a hazai szövetség honlapjának elmondta, hogy mentálisan nagy löketet adott neki az utóbbi két világkupán elért fölényes győzelme. Varga mind a kétszer több mint egy teljes hajóhosszal megelőzte K–1 1000 méteren az olimpiai bajnok honfitársát, Kopasz Bálintot és a portugál világbajnok Fernando Pimentát is.

„Ha a szezon előtt megkérdeznek, akkor ezzel az eredménnyel lettem volna a legboldogabb, így nagyon elégedett vagyok” – mondta a KSI SE versenyzője, aki ebben az idényben taktikát váltott a pálya felosztásában, így már a rajtot követően megpróbál tetemes előnyt kidolgozni.

„Arra figyelek, hogy kihozzam magamból a maximumot, és úgy szálljak ki, hogy nem ment volna több húzás még a pályán, és a legtöbbször szerencsére sikerül is.”

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerdán jelentette be, hogy a királyszámban biztosan Varga állhat majd rajthoz az augusztus 23-27. között Duisburgban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Ezzel 2017 után először fordul elő, hogy nem Kopasz Bálint képviseli a magyar színeket ebben a versenyszámban.

„Reális esély van a kvótaszerzésre és a dobogós, esetleg aranyérmes helyezésre” – hangsúlyozta Varga.

Legfrissebb hírek

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Kajak-kenu: Csikós, Varga és Fejes nyerte meg a kieséses viadalt Szolnokon

Kajak-kenu
2026.09.02. 16:52

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Varga Ádám futamgyőzelemmel döntős 500 méteren a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.12. 17:41

Az FTC-nél már nagyon várják a Ludogorec elleni visszavágót

Labdarúgó NB I
2026.02.24. 08:42

Varga Ádámot visszarendelte a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 09:30

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:36

Varga Ádám: Most kezdődött el igazán az NB I-es karrierem

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 10:12