MALONYAI PÉTER
2022.02.17 09:20 Frissítve: 2022.02.17 11:06

Kajak-kenu: megérdemelt marhahúsleves – Czigány Kinga 50 éves

„Mindentől tartottam, de semmitől sem féltem” – Czigány Kinga a lehető legpontosabban fogalmazta meg, mit érezhet egy 19 esztendős lány, aki elhagyja szülővárosát, megszokott környezetét, hogy Budapesten folytassa pályafutását. Mint ő Győrt, a családot a barátnőit, hogy valóra váltsa ifjúsági világbajnokként (is) megalapozott esélyeit a kajakozásban.

 

Czigány Kinga mindössze 26 évesen vonult vissza

Hamar a csúcsra ért, hiszen ott ült a hajóban, amikor a magyar négyes olimpiai bajnokságot nyert. A lányok fantasztikus produkcióval nyertek, Czigány tudására pedig jellemző, hogy egyértelmű volt a beválogatása, ami a csapathajóknál a kort jellemző ádáz viták tükrében elismerés a javából.

Az olimpiai versenyt a klasszisokra jellemzően természetességgel írta le később, e szerint erősen kezdtek, 350 méternél Mészárostól jött a „Hopp!”, növelték a csapásszámot és nyertek. Ő pedig: „Alig akartam elhinni, hogy elsőként értünk célba: megvártam, amíg a hivatalos végeredményt kiírják az eredményjelző táblára, és csak azután kezdtem el ünnepelni.”

Alátámasztja mindezt, hogy amikor elindult az olimpiára, otthon megkérdezték tőle, mivel várják, mit főzzenek, ám ő nem kért semmit. Aztán a verseny után már mondta: „Most, hogy nyertünk, jólesne egy marhahúsleves.”

 CZIGÁNY KINGA
Született: 1972. február 17., Győr
Klubjai:
Győri ETO, Győri Dózsa, UTE, Bp. Honvéd
Edzői:
Pártos István, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Angyal Zoltán
Legjobb eredményei:
olimpiai bajnok (K-4 500 m: 1992, Barcelona); 3x vb–2. (K-2 500 m: 1993, 1994; K-4 500 m: 1994); 2x vb–3. (K-4 500 m: 1993, 1995), ifjúsági világbajnok (K-4, 500 m: 1989), 11x magyar bajnok
Elismerései:
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1992), Az év magyar kajakozója (1992, 1993)

A négyes tagjait a nagy öröm közepette külön is nevesítették, e szerint Kőbán a „gyöngyszem”, Dónusz az „élet”, Mészáros a „nagyra becsült”, Czigány – a „küzdelem”. Jellemzően, hiszen – mint később elmesélte – aránytalan kínok kísérték a kajakozóknál egyébként sem gyötrelemmentes munkát: A kívülállók a fájdalmat nem érezték, velem ellentétben, és ha összeszorítottam a fogam, attól sem lett elviselhetőbb. A kezem állandó zsibbadására ugyanúgy emlékszem, mint a sikerekre, mert az is végigkísérte a pályámat.”

Czigány Kinga napjainkban

Fiatalon 26 évesen vonult vissza makacs gerincsérülés miatt. Nem sokon múlott, hogy sportriporter legyen, aztán férjhez ment az egykor a kanadai kajak-kenu válogatottnál edzősködő Neil MacAskillhez, néhány évig éltek itthon is, de aztán végleg Kanadába költöztek két fiúkkal.

Nem volt egyszerű a váltás, ám ma már otthon van a nyolcezer lakosú kanadai kisvárosban, Renfrew-ban, ahol házvezetőként segít idősebb családoknak, s önkénteskedik. Összefoglalása zárszónak is remek: „Nem kell tudniuk, hogy egy olimpiai bajnok mosogatott el, vasalta ki a ruhát. A munkáját szerető, dolgozni vágyó, pozitív, másokra figyelő asszony vagyok, ez a lényeg.”

2022.07.10 09:53:07

Kajak-kenu POZSONYI SZILÁRD

A sportágnak köszönheti a szerelmét is: férje a kétszeres olimpiai bajnok német Tom Liebscher.

2021.10.02 21:01:28

Kajak-kenu MTI/ CS. B.

Az ifjúságiaknál Sellyei Csanád győzött, míg az ezüstérmet Kolozsvári Brúnó szerezte meg.

2021.09.19 08:24:44

Kajak-kenu V. Á.

Csipes mellett a Hajdu, Fekete páros, a női kenu négyes, valamint a női kajak négyes is ezüstérmes lett • Aranyérmes a kajak kettes vegyes páros.

2021.09.06 23:05:42

Kajak-kenu CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Ez a vérre menő rivalizálás a legnagyobb román-magyar sportbarátságot szülte. A legendás Wichmann Tamás, Ivan Patzaichin duettet, olyan kapcsolatot, amelynek hőfoka az aktív pályafutás befejezése után sem csökkent.

2021.08.27 19:56:55

Kajak-kenu CS. B.

Bodonyi Dóra kihagyja a versenyt, s a kvartettben Gazsó Alida Dóra fogja helyettesíteni.