Kajak-kenu: magyar világbajnoki címvédés SUP-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.18. 13:23
Megvédte világbajnoki címét a SUP Race Hungary férficsapata a Franciaországban rendezett Red SUP Dragon-világbajnokságon.

A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség keddi tájékoztatása szerint ezt a vb-t a Red márka hívta életre három évvel ezelőtt, itt négyen állnak egyszerre egy speciális SUP deszkán. Férfi, női és vegyes kategóriában rendeznek versenyeket, ugyanúgy elő- és középfutam, valamint döntő lebonyolításban, mint a gyorsasági kajak-kenuban. Itt az előfutamban és a középdöntőben is kiesett két-két egység, a fináléban pedig négy csapat állt rajthoz.

A férfiaknál – akárcsak tavaly – a Kövér Márton, Hubik Attila, Márton Károly, Nagy Szabolcs alkotta SUP Race Hungary nyerte meg az aranyérmet.

„A tavalyi világbajnoki győzelemhez a Redtől kaptunk egy négyes deszkát, amelynek értéke mintegy 1.2 millió forint, ez azért nagy segítség volt nekünk is és a lányoknak is, ezen tudtunk gyakorolni – mondta Nagy Szabolcs. A tavat, amelyen versenyeztünk, úgy kell elképzelni, mint egy nagyon szeles Balatont. Emellett sok volt a motorcsónak is, brutális hullámokat kellett leküzdenünk. Tavaly könnyebb dolgunk volt, akkor az állóképesség döntött, izomból tudtunk nyerni, az idén azonban többet kellett technikázni. Nagyon örülünk, hogy meg tudtuk védeni a címünket, és külön köszönjük a Magyar Kajak-Kenu Szövetség támogatását, hogy el tudtunk indulni a vébén.”

A Martha Nicole, Takács Emma, Ágfalvai Lili, Rasztotzky Eszter alkotta női csapat élete első világbajnokságán az előkelő 4. helyen végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik