Kajak-kenu: Kolonics Györgyre emlékeztek halálának 14. évfordulóján

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.07.15. 20:36
null
Fotó: Török Attila
A fiatalon elhunyt Kolonics Györgyre emlékeztek pénteken a Csepeli Kajak-kenu Egyesület Hollandi Úti vízitelepén; a kétszeres olimpiai, 15-szörös világ- és háromszoros Európa-bajnok kenus 14 éve ezen a napon vesztette életét.

 

A Kozma István Birkózó Akadémia (KIMBA) és a Csepel SC rendezvényén – amelyen egyúttal felavatták a telep 6.7 millió forintból felújított stégjeit – Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke hangsúlyozta: a szövetség büszke a sportág elmúlt 80 évben elért eredményeire.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára Kolonics Györgyöt méltatva felhívta a figyelmet fantasztikus munkabírására és a sportág iránti alázatára.

Süle László, a KIMBA kurátora Németh Szilárd kormánybiztos, a KIMBA alapítója nevében elmondta, hogy a Csepel Sport Club sportingatlanjai másfél éve kerültek újra csepeli kézbe, köztük a Hollandi úti kajak-kenu telep is. „Kolonics György emlékét úgy tudjuk méltó módon megőrizni, ha ezt a vízitelepet megújítjuk, szépítjük, gyarapítjuk az utókornak” – írta többek között Németh Szilárd.

A rendezvény végén Schmidt Gábor, Fábián László, Süle László és Kiss Tamás, a Csepeli Kajak-kenu Egyesület elnöke ünnepélyesen felavatták a felújított stégeket, majd a klub fiataljainak társaságában Kolonics György stégénél elhelyezték a megemlékezés gyertyáit és virágait. Végül az ifjú versenyzők vízre szálltak a felújított stégekről.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik