Maratoni kajak-kenu vb: Kiszli második, Kőhalmi harmadik lett

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.09.21. 10:44
Kiszli Vanda (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Kiszli Vanda ezüst-, Kőhalmi Emese pedig bronzérmes lett a női kajak egyes hagyományos távú versenyén a horvátországi Metkovicban zajló maratoni kajak-kenu világbajnokságon.

A viadal honlapja szerint a Neretva folyón rendezett szombati 26.2 kilométeres távon Kiszli Vanda – aki címvédőként és idei Európa-bajnokként szállt vízre – csaknem hat másodperccel kapott ki a svéd Melina Anderssontól. Kőhalmi Emese 44 másodperccel maradt le az aranyérmestől, és lett harmadik.

A csütörtöki, úgynevezett rövidkörös viadalon, ami 3.4 kilométer volt, ugyancsak Andersson diadalmaskodott, akkor Kőhalmi végzett a második, míg Kiszli a harmadik helyen.

A vb kajak egyesben – hosszú- és rövidkörön egyaránt – mindkét nemnél kvótaszerző regatta is a felnőttek között, Horvátországban lehet megszerezni az indulási jogokat a jövő évi világjátékokra, amelyet a kínai Csengtuban rendeznek majd.

A férfi kenu egyesek 22.6 kilométeres futamán Soltész Péter éppen lemaradt a dobogóról, negyedik lett, míg Laczó Dániel hetedikként zárt. A számot a lengyel Mateusz Borgiel nyerte a címvédő és idén Eb-győztes spanyol Manuel Campos előtt.

Eredmény
női kajak egyes, hagyományos távú verseny (26.2 km)
1. Melina Andersson (Svédország) 1:58:37.51 óra
2. Kiszli Vanda 1:58:43.42
3. Kőhalmi Emese 1:59:21.09

férfi kenu egyes, 22.6 km
1. Mateusz Borgiel (Lengyelország) 1:44:00.95 óra
2. Manuel Campos (Spanyolország) 1:45:06.65
3. Rui Lacerda (Portugália) 1:46:01.82
4. Soltész Péter 1:46:43.44
...
7. Laczó Dániel 1:52:21.69

A magyarok további szombati programja
14.00: ifjúsági férfi kajak egyes, 22.6 km (Ivancsó Tamás, Zemen Dániel)
14.05: női kenu egyes, 15.4 km (Matkovics Lili Sára, kisbán Zsófia)
16.10: férfi kajak egyes, 29.8 km (Erdőssy Csaba, Kolozsvári Brúnó)

 

Legfrissebb hírek

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
3 órája

Hatvanéves lett Hódosi Sándor, olimpiai és világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
2026.04.28. 13:35

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
2026.04.26. 12:31

Kopasz Bálint 500 méteren sem talált legyőzőre a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.23. 17:10

Csikós Zsóka és Kiss Ágnes duplázott a szegedi kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.22. 17:11

Az utolsó métereken fordított az Európa-bajnok a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.21. 17:31

Kajak-kenu: klasszisok, izgalmas duók – cél a válogatottság

Kajak-kenu
2026.04.21. 10:16

Vb-ezüstérmes lett a Kolonics Alapítvány kuratóriumának új tagja

Kajak-kenu
2026.04.17. 14:26
Ezek is érdekelhetik