Párizs 2024: Most az egy-három a cél – Varga Ádám

2024.03.06. 17:55
Varga Ádám Párizsban is éremre hajt (Fotó: Koncz Márton)
A kajak egyes 1000 méteren olimpiai ezüstérmes Varga Ádám azt mondta, Tokióban előzetesen az volt a célja, hogy az első hat közé kerüljön, idén, Párizsban viszont már az, hogy az első háromba.

 

„Most is ugyanaz a hozzáállásom, mint Tokióban, de ez az egy-hat lecsúszott valamennyire egy-háromra, hiszen az elmúlt versenyeken, amelyeken indultam ezer egyest, mindig benne tudtam lenni az első háromban” – fogalmazott.

Varga Ádám hozzátette: az idei mindenképpen más olimpia lesz, mint a három évvel ezelőtti, mert egyrészt lesznek nézők, másrészt Európában rendezik, Magyarországhoz hasonló éghajlati viszonyok között.

A magyar csapat férfi kajakban már megszerezte a maximális hat kvótát az olimpiára, az utazó csapat összetétele pedig majd a hazai válogatókon alakul ki – tehát egyelőre még senkinek sem biztos a párizsi indulása.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
2026.08.11. 07:21

Három érmet szereztek a mieink a világ egyik legnagyobb hosszú távú kajak-kenu versenyén

Kajak-kenu
2026.08.09. 11:36

Birkás Balázs nyerte meg a férfiak küzdelmét a kajak-kenu szlalom ob-n

Kajak-kenu
2026.07.31. 17:33

Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra nyerte meg a kajak-kenu vb szegedi pótválogatóját

Kajak-kenu
2026.07.28. 16:50

Kálnoki-Kiss Attila: Fizessen bérleti díjat a sukorói akadémia

Kajak-kenu
2026.07.27. 17:49

Kajak-kenu: huszonegy magyar érem vasárnap a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.26. 21:07

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb: három arany és egy bronz Szegeden

Kajak-kenu
2026.07.25. 13:33

Kajak-kenu: magyar éremeső várható a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.22. 13:14