Az olimpiai dobogó lebeg a kenus Balla Virág szeme előtt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 12:17
Balla Virág (Fotó: Földi Imre, archív)
A háromszoros Európa-bajnok kenus, Balla Virág idén elsősorban az egyéni felkészülésre koncentrál, mint mondta, tavasszal dől el, hogy ismét lesz-e társa, akivel az olimpiai válogatón össze is térdelhet.

„A vb után egy hosszabb pihenőre mentem, úgy gondoltam, hogy szükségem van a pihenésre. Október végén nekiálltunk a téli alapozó időszaknak, egy nagyon jó, komplex felkészülésen vagyunk túl, hál istennek a sérülések és a betegségek is elkerültek” – idézte a magyar szövetség honlapja a Ferencváros rutinos versenyzőjét, aki a tavaly augusztusi világbajnokságon C–1 200 méteren megnyerte a B-döntőt, C–1 500 méteren pedig ötödik lett.

„Jövő pénteken indulunk Portugáliába, egy négyhetes edzőtábort tervezünk. Ezután csak Magyarországon, hazai környezetben folytatjuk a felkészülést Szolnokon és Szegeden” – tette hozzá a tokiói olimpia páros számának ötödik helyezettje.

Balla Virág célja az, hogy kijusson Párizsba és onnan éremmel térjen haza.

„Szeretnék kijutni az olimpiára. Sőt fontos számomra, hogy ne csak kijussak Párizsba, hanem egy dobogós helyezést is elérjek. Úgy álltam bele ebbe az évbe, hogy akkor én most mindent beleadok. Természetesen előtte jó eredményt szeretnék elérni a válogatóversenyen. Célkeresztben az olimpiai versenyszámok szerepelnek, habár jelenleg még nincsen páros társam” – fejtette ki a 29 éves sportoló.

Női kenuban jelenleg két kvótája van Magyarországnak, a harmadikat a májusi szegedi pótkvalifikáción lehet majd megszerezni C–1 200 méteren, az olimpiai csapat pedig a válogatókon alakul ki.

„Tervek vannak, hogy ki lehet a párom, de aztán majd meglátjuk, hogy a végén ki kit választ, ki az, aki szívesen jönne velem. Igazából most elsősorban magamra fókuszálok, hogy minél jobb formában legyek, a többi meg majd úgyis alakul. Reménykedünk, hogy amikor visszatérünk márciusban, akkor lesz lehetőségem párosban is kipróbálni magam” – fogalmazott.

„Szerintem nagyon jó kis csapat fog részt venni a hazai válogatóversenyeken, izgalmas lesz. Nagyon várom, hogy lássam, ki milyen formába tud kerülni. Nagyon sűrű lesz a kenus mezőny” – véli Balla Virág.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: kétmilliárd dollár felett a befolyt szponzorpénz

Egyéb egyéni
8 órája

Kollár Kristóf: Két lábbal a földön maradtunk, nem elégedtünk meg ennyivel

Kajak-kenu
2025.12.03. 12:05

Olimpia 2040: Varsó megkezdte a kandidálás előkészítését

Egyéb egyéni
2025.11.28. 13:31

A berlini városvezetőség kitart az olimpiai pályázat mellett

Egyéb egyéni
2025.11.28. 12:05

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Népszavazás dönt Észak-Rajna-Vesztfáliában az olimpiai pályázatról

Egyéb egyéni
2025.11.20. 16:25

Világkupanyitány a gyorskorcsolyázóknál: lesz ez még jobb!

Téli sportok
2025.11.17. 18:32

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
2025.11.14. 09:20
Ezek is érdekelhetik