EJ, kajak-kenu: bronzérmes a Bragato Giada, Nagy Bianka kenus duó!

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 15:53
null
Bragato Giada és Nagy Bianka bronzérmes (Fotó: MTI)
A magyar versenyzők egy bronzérmet nyertek az 500 méteres döntőkben a kajak-kenuban kontinensviadalnak számító krakkói Európai Játékok csütörtöki napján. A magyar csapat első dobogós helyét a tavaly világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Bragato Giada, Nagy Bianka kenus duó szerezte.

 

Moccanni is alig lehetett a krakkói repülőtér felé tartó buszon, ám miután a kryspinówi versenypályánál csak néhány önkéntes szállt le, számítani lehetett rá, hogy az Európai Játékok első kajak-kenu döntőire sem telnek meg a lelátók. Azért lényegesen többen voltak, mint a délelőtti előfutamokon, s nem csupán a versenyek csalogatták a nézőket, a sebtiben felhúzott szurkolói zónában jól fogytak a grillételek és az italok is.

Nekünk persze mégiscsak az volt a legfontosabb, ami a versenypályán történt, elvégre csütörtök délután ötből négy egységünk is éremért csatázhatott 500 méteren. A kivételt Vajda Bence és a verseny alatt betegséggel küzdő Szántói-Szabó Tamás kajak kettese jelentette, amely a középfutamban 106 ezredmásodperccel lemaradt a továbbjutásról, de szépségtapaszként meggyőző fölénnyel megnyerte a B-döntőt. Nem hiányzott sokkal több az éremhez a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu kettesnek, amely a nyolcas pályáról igyekezett meglepni az esélyeseket. A régi-új egység kitűnően kapta el a rajtot, tartotta az élmezőny tempóját, jól felépített pályát ment. Noha a dobogóra nem fértek fel a mieink, nem voltak különösebben csalódottak – mint mondták, a zűrös felkészülési időszak után előzetesen aláírták volna, hogy negyedikként zárnak.

Bragato Giada és Nagy Bianka aligha tett volna így a harmadik hellyel, női C–2-es egységünk a bronznál fényesebb éremre számított. A tavalyi Európa-bajnokságon ezüstérmes páros egyik oldalán a spanyolok, a másikon az ukránok kezdtek nagyon erősen, és hiába indítottak nagy hajrát a mieink, nem tudták beérni a két riválist. Noha kajak-kenusaink első érmét szerezték Bragatóék, talán még a dobogón is azon gondolkodtak, hogy min kellene javítani a világbajnokságig – Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint az egység a táv elején technikai hibát követett el, és mihamarabb le akarta dolgozni a hátrányát, ami visszaütött a végén.

Az utolsó csütörtöki döntő, a női K–4 500 méter fináléja lengyel sikerrel és örömünneppel zárult, a németek második helyét sem fenyegette veszély, ugyanakkor a bronzéremért ádáz küzdelem zajlott a dán és a magyar egység között. Csipes Tamara az előfutam után helyet cserélt Gazsó Alida Dórával, és a negyedikből a harmadik beülőbe átülve „dirigált” a társaknak – hogy mit mondott fél távnál, nem tudni, mindenesetre a nyolcadik helyről huszáros hajrával felzárkóztak a mieink, és alig négy századdal maradtak le a dobogóról.

Nyolcszáz méteres tavon nagy kihívás bemelegíteni a négyest, pláne úgy, hogy az edzők derékig a vízben vannak, hogy lássanak valamit az egységből”– vázolta fel az igencsak szokatlan körülményeket Hüttner Csaba, aki törheti a fejét, hogyan csiszolja tökéletesre a női kajak négyest az augusztusi világbajnokságig.

EURÓPAI JÁTÉKOK
KAJAK-KENU
FÉRFIAK

K–2, 500 m
1. Oleh Kuharik, Ihor Trunov (Ukrajna) 1:28.928 p
2. Felix Frank, Martin Hiller (Németország) 1:29.825
3. Holpert Ervin, Marko Dragoszavljevics (Szerbia) 1:29.855
...10. (a B-döntőben 1.) Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás

C–2, 500 m
1. Gabriele Casadei, Carlo Tacchini (Olaszország) 1:40.168 p
2. Cayetano Garcia, Pablo Martínez (Spanyolország) 1:40.513
3. Aleksander Kitewski, Norman Zezula (Lengyelország) 1:40.553
4. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 1:40.728

NŐK
K–4, 500 m

1. Lengyelország 1:31.701 p
2. Németország 1:32.619
3. Dánia 1:33.656
4. Magyarország (Fojt Sára, Pupp Noémi, Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara) 1:33.699

C–2, 500 m
1. Ludmila Luzan, Valerija Tereta (Ukrajna) 1:58.233 p
2. Antia Jacome, Maria Corbera (Spanyolország) 1:58.506
3. Bragato Giada, Nagy Bianka 1:59.163

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik