Kajak-kenu: Kammerer Zoltán bejelentette profi pályafutása lezárását

2022.12.15. 12:06
null
Kammerer kisebb versenyeken még azért elindul (Fotó: Földi Imre)
Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos bejelentette, hogy lezárja profi pályafutását.

Kammerer klubja, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület évzáróján ugyanakkor hozzátette azt is, hogy nem teszi le végleg a lapátot, és a magyar bajnokságon, valamint kisebb versenyeken még részt fog venni.

„A terv változatlan maradt, csakúgy, mint az előző harmincöt szezonom során, úgy a harminchatodikban is a lehető legjobbat hozzam ki magamból az adott idényben” – mondta a klub honlapjának.

A 44 éves Kammerer viccesen hozzátette: van még hátra az életéből „jó húsz év, meg néhány rossz”, és az előbbi időszakot szeretné kicsit jobban kiélvezni, bepótolni olyan dolgokat, amikről eddig lemondott. Viszont még így sem tud nem gondolni a sportra, csak már nem az lesz számára a fő irány. Tervei szerint a nevét viselő akadémiával, az ott folyó munkával az eddigieknél többet akar foglalkozni.

Kiemelte: hetente egy napot mindenképpen az akadémiára, egy napot pedig a családjára szeretne fordítani, de mindezt úgy, hogy közben azért akkor is tudjon edzeni, miként a fennmaradó öt napon. Hozzátette: ha mégis kimaradna egy-egy nap, akkor már nem lesz lelkiismeret-furdalása.

„Nyilván lesz nehéz pillanat, amikor ott lennék, ahol a társaim vannak és közben nem vagyok ott” –mondta a közmédia megkeresésére a háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó az edzőtáborokra utalva, majd azt is hozzátette, hogy egyáltalán nincs hiányérzete a pályafutásával kapcsolatban.

„Az első 32 évben megnyertem mindent, amit lehetett, az utolsó háromban pedig megtanultam veszíteni és ettől volt komplett a pályafutásom” – zárta gondolatait Kammmerer.

A kajakos öt olimpián vett részt, először 1996-ban, Atlantában versenyezhetett. A 2000-es sydneyi játékokon két (K-2 500 és K-4 1000 méter), négy évvel később Athénban egy (K-4 1000 méter) aranyérmet nyert, illetve 2012-ben ezüstérmesként végzett Londonban (K-4 1000 méter). Kammerer 25 éve csatlakozott a győri klubhoz, karrierje során három világbajnoki és hét Európa-bajnoki címet szerzett, ezekkel együtt összesen 39 érme van nagy világversenyekről.

Legfrissebb hírek

Anglia: lemondta a válogatottságot Kyle Walker

Angol labdarúgás
2026.03.10. 16:59

Visszavonult a korábbi olasz válogatott labdarúgó

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 09:05

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
2026.02.24. 16:27

A visszavonulás szélén áll a csehek legendás hokisa

Jégkorong
2026.02.21. 14:58

Férfi tenisz: bejelentette visszavonulását Milos Raonic

Tenisz
2026.01.12. 15:31

Visszavonult Valter Attila korábbi csapattársa, a Giro tavalyi győztese

Kerékpár
2026.01.07. 15:07

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
2025.12.23. 13:25
Ezek is érdekelhetik