Kajak-kenu: a kapitány szerint nagy szükség van Kammererék párosára

MTI MTIMTI MTI
2019.06.21. 13:07
Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint nagy szükség van a Kammerer Zoltán, Gál Péter István kajakpáros indulására 1000 méteren az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Május végén az első válogatón a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer a harmadik helyen végzett Erdőssy Csabával, a keddi második versenyen viszont győzni tudott Gál Péter Istvánnal, majd a csütörtöki szétlövésen megelőzték a Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté egységet. Ezt követően a 41 éves Kammerer úgy fogalmazott, csupán az volt a célja, hogy egy jót versenyezzen ebben a számban. A világbajnokságra az 1000 méteres négyes tagjaként szeretett volna kijutni, így ez a páros siker minden tervét felboríthatja.Kammerer úgy fogalmazott, csupán az volt a célja, hogy egy jót versenyezzen ebben a számban. A világbajnokságra az 1000 méteres négyes tagjaként szeretett volna kijutni, így ez a páros siker minden tervét felboríthatja.

„Persze örülök, hogy nyertünk, de úgy gondolom, a kvótát már inkább a fiatalabb kajakozóknak kellene megszerezniük. Ugyanakkor még nem adtam fel a vágyamat, hogy úgy búcsúzzak, hogy egy hazai rendezésű világbajnokságon dobogóra állhassak kedvenc számomban” – utalt az ezerméteres négyesre a szám kétszeres olimpiai aranyérmese.

Az M1 aktuális csatornán Hüttner Csaba pénteken közölte, Kammerer ismét utat mutatott a fiataloknak, hogy milyen felkészültséggel lehet odaérni az élre.

„Tudjuk róla, hogy régi motoros, kiváló versenyző, de nem biztos benne, hogy ebben a számban megfelelő eredményt tud elérni a szegedi világbajnokságon. Márpedig ő szeretne éremmel zárni, ezért vetődött fel benne, hogy inkább négyesben indulna” – magyarázta a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya.

Hozzátette, a jövő heti minszki Európai Játékok után állapítják meg, hogy Kammerer melyik számban indul a vb-n.

„Most azt gondolom, hogy elég nagy szükség van erre a párosra, amelyben még van fejlődési lehetőség. Fontos, hogy jó kvótaszerző párost tudjunk ebből az egységből csinálni” – nyilatkozta.

A szakvezető leszögezte, összességében elégedett a második válogató színvonalával és a versenyzők felkészültségével, hiszen ezúttal is voltak kimagasló teljesítmények. Az Európai Játékokon induló keret összetételéről pénteken a magyar szövetség versenysport bizottsága, valamint elnöksége is tanácskozik, de Hüttner megfogalmazása szerint sok vitára egyik testületnek sincs oka.

„Nehéz jóslatokba bocsátkozni. A csapat erős, de nem tudom, mennyit vett ki a versenyzőkből a válogató” – válaszolt a minszki várakozásait firtató kérdésre.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
2026.09.06. 15:52

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02