Kajak-kenu: jogerőre emelkedett Mozgi Milán négyéves eltiltása

MTI MTIMTI MTI
2018.11.15. 20:29
Csütörtökön jogerőre emelkedett a kajakozó Mozgi Milán négyéves doppingeltiltása.

Augusztus elején kiderült, hogy a Mozgi Milán, Somorácz Tamás páros nem indulhat a világbajnokságon, mert egyik tagja ellen pozitív doppingtesztje miatt eljárás indult. Ezt azóta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) illetékes bizottsága lefolytatta, és október 2-án négy évre eltiltotta Mozgit. Mivel a 20 éves versenyző a november 15-ei határidőig nem fellebbezett, büntetése jogerőre emelkedett.

A nemzetközi szövetség honlapjának híre szerint Mozgi Milánt június 26-án, alig két héttel az 500 méteren aratott Eb-győzelem után versenyen kívül ellenőrizték, és a mintájában EPO-t mutattak ki. A pozitív eredmény hatására augusztus 7-én az MKKSZ felfüggesztette a versenyzési jogát, így eltiltását onnantól számítják.

Mozgi tavaly a kajak négyes tagjaként is Európa-bajnok volt, de egyik aranyérme sincs veszélyben, mivel a pozitív tesztet később produkálta.

Legfrissebb hírek

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50

Kerékpár: pozitív lett Makrai Bálint doppingtesztje

Kerékpár
2026.04.17. 09:20

Másfél évre tiltották el a doppingoló olimpiai bajnokot

Téli sportok
2026.04.02. 13:32

Szankciómentes az orosz atlétika

Atlétika
2026.03.24. 15:03

Doppingvétség miatt eltiltották a férfi 100 méter 2022-es világbajnokát

Atlétika
2026.03.07. 10:38
Ezek is érdekelhetik