Kajak-kenu: kiállítás nyílik Kolonics György emlékére

2018.08.23. 11:44
Kolonics, a sportlegenda címmel kiállítás nyílik pénteken Gödön a 2008-ban elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György emlékére.

A szervező Kolonics György Alapítvány csütörtöki tájékoztatása szerint a tizenötszörös világbajnok pályafutását felölelő vándorkiállítás eredeti sportrelikviák és archív képi anyagok felsorakoztatásával mutatja be a sportoló életútját a József Attila Művelődési Házban.

A nyitóünnepségen jelen lesz a sportág több jeles képviselője, így Kammerer Zoltán, Szabó Gabriella, Vaskuti István, Wichmann Tamás és Csabai Edvin.

A szeptember 6-ig megtekinthető tárlat az ország különböző településein eddig 19 alkalommal mintegy 500 ezer emberhez jutott már el. Idén a gödi az első állomás, és a kiállítás a rendezők szerint a 25. Göd Kupa évében méltó megemlékezés, hiszen a Dunakanyar egyik legnagyobb vízisport-eseményén Kolonics György is több alkalommal részt vett.

A 35 esztendős gödi kajak-kenu szakosztály szombaton a Dunai Vízisport Alapítvánnyal közösen rendezi meg a negyed évszázados Göd Kupát, melyen több mint 30 futamot hirdetnek a szervezők: délelőtt a hazai szövetség által is támogatott utánpótláskorú kajakosoknak, délután pedig szabadidős kenufutamokat tartanak.

Kolonics György 36 évesen, 2008. július 15-én edzés közben hunyt el szívtágulattal járó szívizombetegség következtében.

Legfrissebb hírek

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics Emlékfutásra

Kajak-kenu
2026.09.17. 16:51

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Három meccsen is megemlékezik Kevin Keeganről a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.08.05. 15:09

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58