Kajak-kenu: újabb relikviák a Hungarikonok gyűjteményben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.17. 16:56
Storcz Botond lapátjával és Kozák Danuta lábtámaszával gazdagodott hétfőn a Hungarikonok gyűjtemény, amelyben már korábban is helyet kaptak kajak-kenus relikviák.

A „Rátettünk még egy lapáttal” című sajtótájékoztatón Feledy Balázs művészeti író elmondta, hogy Kárpáti Tamás magángyűjteménye azért is különleges, mert hétköznapi tárgyakból képzőművészek közreműködésével műtárgyak jönnek létre. A sporton kívül a kollekció része többek között a művészet, a tudomány és a gasztronómia képviselőinek egy-egy személyes tárgya. A gyűjtemény jelenleg körülbelül 130 darabos, ezek közül mintegy 30 – úszódressz, kard, tőr, futballcipő, teniszütő, patkó vagy éppen a legendás sportriporter, Szepesi György mikrofonja – kötődik a sport területéhez.

A háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin, illetve a kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás kajak- és kenulapátja már eddig is a gyűjtemény része volt – előbbin Galambos Tamás festőművész, utóbbin Kalmár János szobrász dolgozott –, most pedig az ugyancsak háromszoros ötkarikás aranyérmes Storcz Botond lapátja került be a kollekcióba. A sporteszközt Vári Zsófia, a Milánói Művészeti Akadémián végzett fiatal festőművész varázsolta műtárggyá, amely az „Azért a víz azúr” címet viseli.

A bemutatón Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke egy újabb tárgyat ajándékozott Kárpáti Tamásnak, az ötszörös olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta lábtámaszát, amelyből egy művész majd újabb egyedülálló, különleges műtárgyat készít. Baráth Etele emlékeztetett, hogy Kozák augusztusban, Rio de Janeiróban nemcsak saját ötödik aranyát gyűjtötte be, hanem a magyar olimpiai mozgalom 500. érmét és egyben 175. aranyát is.

Legfrissebb hírek

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Videó: meglátogatta a Lindbergh-kiállítást a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.06.09. 15:11

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Barcelona királynőjét is megcsodálhatjuk a Magyar Sport napján – Ónodi Henrietta kincsei egy páratlan kiállításon

Torna
2025.05.06. 09:17

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02
Ezek is érdekelhetik