Kajak-kenu: feljelentést tett Dombvári a pozitív teszt után

MTI MTIMTI MTI
2016.07.13. 11:34
A kajakozó Dombvári Bence feljelentést tett, miután pozitív lett a doppingmintája a második olimpiai válogatóversenyen.


A TV2 szerdai, Mokka című műsorában idézték Horváth Gábort, a Dombvárit is foglalkoztató Budapesti Honvéd SE szakosztály-igazgatóját, aki szerint versenyzőjük ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az ügyben.
A TV2 szerdai, Mokka című műsorában idézték Horváth Gábort, a Dombvárit is foglalkoztató Budapesti Honvéd SE szakosztály-igazgatóját, aki szerint versenyzőjük ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az ügyben.

Dombvári – aki ezúttal is tagadta a tiltott szer használatát – azt mondta, maximálisan odafigyel rá, mit vesz be, mit eszik és iszik, ezért „valószínűleg beletették, belecsempészték a kulacsomba vagy az ételembe” a stanazolol nevű anabolikus szteroidot.

Az MKKSZ kedden azonnali hatállyal felfüggesztette a riói indulási jogot kiharcoló sportoló versenyzési engedélyét, a hivatalos doppingeljárást pedig a Magyar Antidopping Csoport (MACS) indítja meg rövidesen.

A Honvéd kajakosa egyesben és párosban is megnyerte a hazai ötkarikás válogatót 1000 méteren.

Az MKKSZ jelezte: a Magyar Antidopping Csoport és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tavaly május óta összesen 45 alkalommal ellenőrizte Dombvárit, s korábban minden mintája negatív lett.

 

Legfrissebb hírek

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2026.10.12. 19:08

Bakó Zoltán: Nem belenyúltam valamibe, hanem csináltam!

Kajak-kenu
2026.10.11. 07:26

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17

A WADA közzétette a 2027-es tiltólistát

Egyéb egyéni
2026.09.28. 12:08

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51